A negyedik negyedévben megáll a bruttó hazai termék (GDP) visszaesése, de az elsőben 0,5 százalékkal, a másodikban és a harmadikban még 0,4-0,4 százalékkal csökken a GDP, 2010. egészében 0,3 százalékkal - áll az Ecostat legújabb előrejelzésében.
hirdetés
A kormány várakozása szerint a GDP az idén 0,6 százalékkal zsugorodik. Az Ecostat ugyanakkor megjegyzi, hogy a negyedéves adatokat még nagyobb bizonytalanság övezi, mint az éves előrejelzéseket, a gazdasági recesszió hatására ez a bizonytalanság tovább emelkedett.
Az Ecostat prognózisa szerint a lakossági fogyasztás a tavalyi 7,2 százalékos visszaesés után az idén további 2,0 százalékkal csökken, mégpedig egyenletesen, bár a negyedik negyedévben "már csak" 1,5 százalékkal.
Ugyanakkor fordulatot vár a kutatóintézet a beruházásoknál: a tavalyi 6,3 százalékos visszaesés után az idén már 1,5 százalékkal nő a bruttó állóeszköz-felhalmozás. Ennél is gyökeresebb változásra számít az Ecostat a bruttó felhalmozásnál, hiszen amíg tavaly a visszaesés 28,3 százalékos volt, idén - elsősorban a készletfeltöltés nyomán - 9,8 százalékos többlet várható, Ebből az első negyedévre 7,1 százalék, a másodikra 12,8, a harmadikra 8,0, a negyedikre 10,7 százalék esik.
A belföldi felhasználás összességében már pozitív tartományba fordul (0,2 százalék) az idén a tavalyi 11,6 százalékos csökkenés után. Fordulat következik be a külkereskedelemben is: amíg tavaly mind az export, mind az import kétszámjegyű visszaesését regisztrálták, addig 2010-ben az export 2,0 százalékkal, az import pedig 2,9 százalékkal emelkedik.
Az idei infláció alakulását a jegybankhoz hasonlóan lefutással prognosztizálja az Ecostat: az első negyedévben 5,5 százalékos, a másodikban 4,5, a harmadikban 2,8, míg a negyedikben 2,5 százalékos inflációt vár, ami az év egészére 3,8 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedést jelent.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.