Szinte minden ponton változtatott az Országgyűlés az adótörvényeken az idén. Nyáron kezdte, és meg sem állt a decemberi ülés végéig. A legtöbb változás már az idén hatályba lépett, de jópár maradt 2007-re is. Mfor.hu összeállítás.
hirdetés
Személyi jövedelemadó
Az idei termés igazi saláta lett
A személyi jövedelemadózásban két pozitívum mellett több kellemetlen változás is vár ránk jövőre. Ezek a változások egyébként nem újkeletűek - már tavaly megszavazta az
Országgyűlés, de jövőre lesznek érezhetők a hatások.
Az egyik pozitívum, hogy jövőre megemelkedik a 18 százalékos kulcs sávhatára. Az idei 1,55 millió forint helyett jövőre 1,7 millió forint éves jövedelemig tart a kedvezményes kulcs. Az
adójóváírás határa nem változik, vagyis az 2007-ben is havi 63 ezer forintig tart. Azzal, hogy a kormány lényegében minden évben egy kicsivel feljebb tornázza a 18 százalékos kulcs sávját,
továbbra is fenn tudja tartani, hogy az átlagfizetés ne lógjon bele a felső kulcsba.
Ez a kérdés rendre vitákat gerjeszt az ellenzék és a kormány között, mert a KSH adatai szerint az átlagfizetés már a felső kulcsba tartozik, az APEH adatai szerint azonban egy picivel mindig
alatta marad. Az ellentmondás oka az, hogy a KSH más elvek mentén számol, azaz más típusú jövedelmeket is belevesz a statisztikába, míg az adóhivatal nem, ráadásul nem statisztikát készít,
hanem az összes adatot használja fel.
Juttatások, adókedvezmények
Áfa-változások jövőre
Jogi bizonytalanságot szüntetne meg az áfa- törvény változtatása, amely a faktoring estében az engedményezést ki- venné az áfakörből. Jelenleg a tárgyi adó- mentes körben szerepel az engedményezés (ha egy társaság átadja a követelést egy faktoráló cégnek). Ez azt jelenti, hogy az áfát meg kell osztani, mert bizonyos költségeket nem lehet levonni az áfa egy részéből. Valójában azonban nem nagyon volt mit levonni, inkább egyfajta bizonytalansági tényező volt a szabály - mondta Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség elnöke. A lépés legfontosabb előnye, hogy a faktorálás a többi finanszírozási formához hasonlóan kikerül az áfakörből - tette hozzá az elnök. A Magyar Faktoring Szövetség az idén 600 milliárd forint forgalomra számít, ami 40 százalékos bővülést jelentene. A következő években a szövetség, amely a tágan értel- mezett faktoring piac bő 50 százalékát öleli fel, tartani tudja majd a kétszámjegyű bővülést.
Szintén tavalyi ügy, de jövőre jön a böjtje, hogy több adókedvezmény megszűnik, illetve mérséklődik. Az idén utoljára lehetett igénybe venni a Sulinet kedvezményt és
a felnőttképzési kedvezményt. Ezek legfeljebb hatvanezer forintos visszaigénylést tettek lehetővé. Megszűnik emellett a szellemi tevékenységhez kapcsolódó, legfeljebb ötvenezer forintos
kedvezmény is, de búcsút kell mondani a lakáscélú hitelek törlesztőrészletéhez kapcsolódó évi 120 ezer forinttól is. Utóbbi az év végéig megkötött szerződéseknél természetesen megmarad.
A másik pozitív változás, hogy az elmúlt évek trendjének megfelelően jövőre is emelkedik az adómentesen juttatható hideg és melegétel utalványok mértéke: előbbi 4500 forintról ötezerre, utóbbi
kilencezerről tízezerre emelkedik, valamint az iskolakezdési támogatás is húszezer forintra nő. Erről az elmúlt hetekben döntött az Országgyűlés.
Jövőre az adókedvezmények összege nem haladhatja meg a százezer forintot - ebbe az ételutalványok, vagy például az iskolakezdési kedvezmény nem tartozik bele - és jövedelemkorláthoz is kötve van.
Évi 3,4 millió forint jövedelem felett csak csökkentett mértékben jár, 3,9 millió forint felett azonban teljesen megszűnik.
Járulékok
Nem marad változatlan a járulékok rendszere sem. A legfontosabb szigorítások a nyugdíjjal
kapcsolatosak, de jelentős változást eredményez majd egy új típusú járulék is, amit az úgynevezett háztartásbeliek után kell majd fizetni.
A nyugdíjakkal kapcsolatos változások arra irányulnak leginkább, hogy a nyugdíj melletti munkavégzést jobban megadóztassák jövőre. Egyrészt a járandóság januártól beleszámít majd az adóalapba -
azzal, hogy továbbra is adóterhet nem viselő járandóság marad. Ez azt jelenti, hogy összességében több adót kell majd fizetni a jövedelem után.
Emellett a nyugdíj melletti jövedelmek után több járulékot kell majd fizetni. A korábbi rendszerrel elletntétben ugyanis meg kell fizetni a jövedelem után a 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot is.
Ezzel lényegében annyi történik, hogy megszűnik a nyugdíj melletti jövedelmek kedvezőbb adóztatása, és ezek a bevételek is ugyanolyannak minősülnek, mintha azt egy pályakezdő vagy aktív korú
szerezte volna. A nyugdíjjáruléktól egyetlen esetben szabadulhat meg az érintett: ha a munkavégzés idejére nem kéri a nyugdíj folyósítását, akkor csak három százalékos járulékot kell fizetnie.
Akkor sem lesz könnyebb a helyzet, ha a nyugdíjas vállalkozásban tevékenykedik. Ebben az esetben jóval magasabb terheket kell megfizetnie. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozások
számára a járulékteher 2006-ban tíz százalék, jövőre azonban 24,5 százalék lesz. Ebben benne van egy szimpla emelés, és a 8,5 százalékos nyugdíjjárulék terhe is. Hasonlóképpen járnak az
evások is: az eva alap tíz százaléka után 25,4 százalékot kell befizetni.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.