Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az év utolsó napjáig köthető meg az új kgfb szerződés
Akik december 1-ig felmondták a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket, december 31-ig köthetik meg az újat, utána biztosítási fedezet nélkül marad a járművük - hívja fel a tulajdonosok, üzembentartók figyelmét a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Aki alkuszon keresztül intézte a korábbi szerződés felmondását, az azzal egyidejűleg megkötötte ott az új szerződést is. Azoknál válik szét a felmondás és az újrakötés, akik maguk járnak el a saját ügyükben - ezt a genertel.hu internetes alkusz közleménye tartalmazza. Az eddigi gyakorlat szerint a felmondók 10 százaléka köt új szerződést decemberben. Ez idén 70 ezer autóst jelent.
A FBAMSZ és a genertel.hu egyaránt fontosnak tartja kiemelni azt, hogy az ügyfelek nem a kalkulált díjról, hanem annak a baleseti adóval - 30 százalékkal - növelt összegéről kapnak fizetési értesítést.
A többletet annak is meg kell fizetnie, akinek 2011-ben - év közben - kezdődött a szerződése és jövő év közben jár le, akkor is, ha az illető előre kifizette a teljes éves kgfb díjat. Ha a baleseti adót utólag - 2012-re - nem fizeti meg, akkor a biztosító levonja azt a biztosítási díjból, és a jármű biztosítási fedezet nélkül marad a szerződés lejárta előtt.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









