Az év végén már nőhet a mobiltelefonok piaca


A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülékek piacára, ahol több mint egy éve, 2008 harmadik negyede óta tart a hanyatlás. A Strategy Analytics vizsgálata szerint az idei év utolsó negyedévében 3 százalékkal bővül majd a készülékpiac.

Az idei harmadik negyedben az egy évvel korábbihoz képest még 4 százalékkal esett a mobiltelefonok eladása világszerte, 291 millióra. A várható fellendülés a negyedik negyedben részben a javuló fogyasztó bizalomnak, részben a kínálat korábbi visszafogásának köszönhető.

A harmadik negyedben a Nokia megőrizte piacvezető helyét a mobiltelefonok piacán, bár részesedése 37,3 százalékra esett, 2007 első negyede óta a legalacsonyabb szintre.

Ugyanakkor a Samsungnak a negyedévben az eddigi legnagyobb részesedést sikerült kihasítania, 20,7 százalékot. Az LG Electronics megőrizte korábbi, 10,9 százalékos részét, a Sony Ericsson szintén maradt a korábbi 4,9 százaléknál. Az utánuk következő Motorola a harmadik negyedben megközelítőleg 4,7 százalékos részt mondhatott magáénak, az Apple - iPhone-ja segítségével - 2,5 százalékot. A mobilkészülék világpiac maradék 21,5 százalékán a többi gyártó osztozott a harmadik negyedben.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.