Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A játék volt az idei karácsony favoritja
Idén kevesebbet költöttünk karácsonyra, de többet használtuk bankkártyáinkat - derül ki egy friss elemzésből. A gazdasági válság nyomott hagyott a készpénz- és bankkártya-használati szokásokon - 2009 karácsonya szerényebb a megelőző évekhez képest -, de még mindig többet költünk szeretteinkre, mint nyaralásra. A bankkártyákkal végrehajtott vásárlási tranzakciók elfogadóhelyekre bontott statisztikájából kiderült: 2009 karácsonyi favoritja a játék volt.
A gazdasági válság sokakat kiadásaik felülvizsgálatára késztetett, így a 2009-es karácsonyi költések elmaradtak az előző évektől. A korábbi szezonokhoz képest azonban egyértelműen és fokozatosan emelkedik a bankkártyával fizetők száma – ezt mutatják a Budapest Bank lakossági ügyfelei körében végzett, betéti- és hitelkártya használattal kapcsolatos elemzések.
A válság sem csökkentette a kártyahasználatot
2009-ben lassan, de folyamatosan nőtt a bankkártyás vásárlási tranzakciók száma, azaz egyre gyakrabban fizetünk hitel- vagy betéti kártyával az üzletekben. Ennek oka egyrészt, hogy szaporodnak a boltokban található POS-terminálok, illetve az is, hogy a kártyás fizetés alkalmával a vásárlóknak nem kell fizetniük a tranzakció után.
A karácsony a bankkártya-használatunkon is nyomot hagy. Ebben az időszakban megnövekszik ugyanis az egy főre jutó vásárlási tranzakciók száma, így volt ez tavaly is, és az arányok idén sem változtak.
Kevesebb költés – gyakoribb kártyahasználat mellett
Noha a kártyák igénybevételének gyakorisága növekedett, költéseinket idén összességében visszafogtuk. A betéti kártyákkal az ATM–eknél felvett összeg az idei évben 8 százalékkal csökkent, a betéti kártyákkal történő fizetés pedig 3 százalékkal. Hitelkártyák esetében a készpénzfelvétel összege 1,5 százalékkal esett, ugyanakkor a kártyás vásárlások átlagos összege 3% százalékkal nőtt 2009-ben tavalyhoz képest.
Az óvatosabb költés a nyaralásra is kihatott: míg tavaly júliusban az év első hat hónapjához képest még 17 százalékkal költöttek többet az ügyfelek hitelkártyáikkal, idén ugyanebben az időszakban csupán 4 százalékkal nőtt a vásárlások összege.
Tavaly decemberben az éves átlaghoz képest 27 százalékkal magasabb volt a hitelkártyás vásárlási költések aránya, ehhez képest idén valamivel kisebb, csupán 15-20 százalékos növekedés látható a decemberi vásárlásokban. Betéti kártyák esetében tavaly 26 százalékkal volt magasabb az egy kártyabirtokosra jutó decemberi vásárlások összege, idén itt is kisebb esés figyelhető meg.
"Bár idén év közepén és végén is óvatosabban adtak ki pénzt a bank ügyfelei, ugyanakkor vélhetőleg a nyaraláson megspórolt pénz egy részét karácsonykor, szeretteikre költötték el, így 2009 decemberében kevésbé volt jelentős a visszaesés 2008 hasonló időszakához képest, mint a nyári hónapokban"- mondta el Paragi Zoltán, a Budapest Bank lakossági üzletágának hitelezési vezetője.
Tavaly decemberben a hitelkártyás költés (felvett készpénz és kártyás fizetés) átlagosan 3600 forinttal, betéti kártyánál átlagosan 20 000 forinttal emelkedett az éves szinten számított havi költéshez képest. 2009-ben ugyanez a trend érvényesült, noha összességében most decemberben pár ezer forinttal kevesebbet költünk.
A játék, a könyv és az ékszer a leggyakoribb karácsonyi ajándék
A bankkártyákkal végrehajtott vásárlási tranzakciók elfogadóhelyekre bontott statisztikájából kiderült: 2009 karácsonyi favoritja a játék volt. A játékokra szánt éves keretünk közel 50 százalékát rendszerint az év utolsó két hónapjában költjük el (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 60 százalékkal nőtt, hitelkártyáknál 40 százalékkal). Emellett jelentősen megsokszorozódik az óra-ékszerre (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 20 százalékkal nőtt, hitelkártyáknál 60 százalékkal) és a könyvre költött összeg (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 30 százalékkal nőtt, hitelkártyáknál 24 százalékkal).
A tranzakciók száma is hasonló trendet mutat: decemberben az év többi időszakához képest hitelkártyák esetében a játék- és könyvesboltokban növekszik legjobban (kb. két és félszeresre), míg betéti kártyáknál a játék és óra-ékszer boltokban (kb. háromszorosra).
Januárban már törleszteni kell!
Lassan vége a karácsonyi vásárlási láznak, bankkártyánk azonban egy ideig még nem pihen. Az elmúlt néhány évben karácsony után szinte azonnal kezdődtek az árleszállítások, valószínűleg az idén sem lesz ez másképp. Sokan már számítanak is rá, és a karácsonyra kapott költőpénzből inkább az árengedmények alatt, az eredeti árnál akár 10-50 százalékkal is olcsóbban szerzik be azokat a termékeket, amelyekre szükségük van. Az év elején azonban vegyük számba, hogy az ünnepi költekezés után mire érdemes figyelnünk:
Vessük össze, hogy eredetileg mennyi terveztünk költeni ajándékokra, fenyőfára, a karácsonyi és a szilveszteri menüre – és valójában mennyi pénzt adtunk ki. Nézzük meg, hogy mely tételekkel nem számoltunk, hol költekeztünk túl; így a következő évben már előrelátóbban, pontosabban tervezhetünk.
A hitelkártyával vásárlók számára január közepétől elérkezik a visszafizetés határideje is, ezért különösen fontos, hogy az év eleji számlák rendezgetése során ezt se felejtsük ki a sorból.
Ha kicsit többet költöttünk, mint amennyit megengedhettünk volna magunknak, a hitelkártyák szinte mindegyike lehetőséget ad a költések részletekben való törlesztésére. Ebben az esetben azonban a vásárlás napjától számított kamat terheli költéseinket. Így ha lehet, igyekezzünk költéseinket teljes egészében visszafizetni a bank által meghatározott határidőig, így a kártyánk által nyújtott esetleges kamatmentes periódust is ki tudjuk használni.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









