Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az induló vállalkozásokat ellenőrzi jövőre az APEH
Megfizetik-e a vállalkozások a minimumadót, vagyis kimutatnak-e a korrigált bevétel két százalékának megfelelő adóalapot - az előzetes bejelentések szerint erre különösen figyel majd az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) jövőre, írja a Világgazdaság.
A társaságok és egyéni vállalkozók ilyen szempontból való vizsgálatára az adóhatóság ezer főt vesz fel vagy irányít át, ám 2008-ban az induló vállalkozásokat is górcső alá veszik. A nemrég elfogadott jogszabály szerint a tevékenységüket kezdő cégek legalább ötödét ellenőriznie kell az APEH-nek. A kiválasztás során fontos szerepe lesz annak, hogy a vezető gazdasági tisztségviselők korábban hol és milyen tevékenységet folytattak.
Tavasszal lép életbe az a szabály, amely szerint a közbeszerzések körében az alvállalkozó köteles nullás adóigazolást bemutatni a fővállalkozónak. A revizorok nyilván ennek betartását is figyelemmel kísérik majd.
Mindezek mellett az APEH nem hanyagolja el a 2007-ben fokozottan ellenőrzött területeket sem. Ezek közé tartozik az áfacsalások felderítése, többek között a kereskedelem, az építőipar, a mezőgazdaság, az őrző-védő és takarítási tevékenységet végzők alapos vizsgálata. Az szja- és a tb-bevételek biztosítása érdekében fontos cél a fekete foglalkoztatás visszaszorítása, valamint a szokásos piaci ár vizsgálata.
A központosított ellenőrzések a leginkább „fertőzött” területeken hivatottak visszaszorítani a jogsértéseket. Ilyen többek között az autókereskedelem, a kozmetikai termékek, valamint a számítástechnikai és gépalkatrészek forgalmazása, számol be a Világgazdaság.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









