Az innovációs együttműködés része a válságból kivezető útnak


Az innováció területén a kis- és közepes vállalatok (kkv-k) és a multinacionális cégek együttműködése fontos része a válságból kivezető útnak - mondta Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója szerdán Budapesten, kerekasztal beszélgetésen.

A kerekasztal beszélgetést a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapest Klub szervezte. Drajkó László hozzátette: a gazdasági válság közepette is magas maradt az értéke a tudásnak, a tudás és az innováció vezet a gazdasági, környezeti fenntarthatósághoz.

A vezérigazgató szerint a jelenlegi helyzetben "dinamikus egyensúlyt" kell teremteni, amely a kkv-k és a multik olyan együttműködésével érhető el, amely nemcsak a beszállítói kooperációra terjed ki. A cégek egymásra vannak utalva, a nagyobb társaságok is függnek a gazdasági környezettől - elemezte.

Csáki György közgazdász, a Magyar Posta elnöke úgy vélte: a válságban az oktatással és a képzéssel nem lehet takarékoskodni, javítani kell továbbá a szakképzés hatékonyságát, mert a tőkekivonást nemcsak az alacsony bérköltségek motiválják, hanem az is, hogy elfogyott a szakképzett munkaerő Magyarországon.

Csáki György hangsúlyozta: "Magyarországnak minden követ meg kell mozgatnia", hogy az Európai Unión belül ne nyerjen teret a protekcionista gazdaságpolitika, ezenkívül pedig minden lehetséges módon növelni kell a magyar gazdaság jövedelemtermelő képességét.

A közgazdász kifejtette: néhány év múlva már nagyobb kontroll mellett kell működtetni a nemzetközi pénzügyi rendszert, amelyet a nagy szereplők - például India, Kína, Brazília vagy Oroszország - nélkül nem lehet stabillá tenni.

Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)elnöke szerint a mostani válságnak elszenvedői ugyan a kkv-k is, de ez elsősorban a nagy cégek válsága, mivel a kisebbek már néhány évvel ezelőtt túlestek a válságon.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.