Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az internetes és a televíziós reklámpiac bővülését várják
A médiapiaci felsővezetők a reklámpiac alakulásával kapcsolatban nagyon optimistán tekintenek az internet és a televízió lehetőségeire; az internettel és a kábeltelevíziókkal kapcsolatban a legtöbben növekedést várnak.
Az Ipsos Zrt. hétfőn juttatta el az MTI-hez a reklámpiac alakulásáról szóló elemzését, amelyet a médiavezetők körében készített felmérésük alapján készítettek.
A felmérés során 50 szakembert kérdeztek meg, hirdetők, médiaügynökségek és médiatulajdonosok felső vezetői nyilatkoztak arról, hogy miként alakulnak a reklámköltések 2009 második félévében.
A vezetők többsége az országos tévéknél emelkedést remél.
A nyomtatott sajtó esetében a magazinpiachoz kötődő várakozások a kedvezőbbek, itt a válaszadók legnagyobb része stagnálást jövendöl, emellett valamivel többen vannak a visszaesést jelzők a növekedést gondolókhoz képest.
A napilapoknál viszont a többség további esést vár. A lappiachoz hasonló a megítélése a közterületi reklámokpioknak, a legborúsabb képet a rádiós piacról alkották a megkérdezettek.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









