Az online-focival kaszálna Németország legnagyobb internet-szolgáltatója



A T-Online busás nyereséget remél attól, hogy megszerezte magának a német bajnoki mérkőzések összefoglalójának mobiltelefonos és internetes értékesítési jogait.

"Minden jel arra utal, hogy az internet üzleti szempontból megalapozta jövőjét a hagyományos tömegmédiumok, így a tévé, a rádió és a nyomtatott sajtó mellett" - mondta el a Financial Times Deutschlandnak Burkhard Grassmann, a T-Online elnöke.

A cég nemrég megszerezte a kizárólagos jogot arra, hogy a Bundesliga mérkőzéseiről mobilokra képeket és rövid összefoglalókat küldjön, illetve ezeket az interneten még a televíziós sugárzás előtt közzétegye.
Burkhard nagy reményeket fűz ahhoz, hogy az így megszerzett jogokat más cégeknek megvételre kínálja fel, emellett a reklámokból is jelentős bevételekre számít. Az elnök szerint az üzlet be is indult: a cég az O2-n kívül minden Németországban működő mobilhálózat részére adott már el jogokat.

A fenti üzletág eddig jelentőségében még nem tudta felvenni a versenyt az internet-szolgáltatásban rejlő lehetőségekkel. A tavalyi szezonban a vállalat közel 9 millió ügyfele közül csupán 11 ezer vásárolt Bundesliga-előfizetést.

(Menedzsment Fórum)





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.