Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az óriáscégeknek is megéri a kicsik támogatása
Számos hazai gazdasági társaság és alapítvány dönt úgy, hogy támogatja a tehetséges, fiatal vállalkozókat és az induló, reményteljes cégeket. Vannak, akik tanácsokkal látják el a kezdőket, míg mások anyagilag is hozzájárulnak egy-egy terv, ötlet, a születendő álmok megvalósításához.
Jól jön a támogatás (Mfor-montázs) A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány felnőttoktatási, tanácsadási, kutatási és rendezvényszervezési tevékenységével igyekszik a vállalkozásoknak, illetve a vállalkozást tervezőknek segítséget nyújtani. Célcsoportjába tartoznak többek közt az induló cégek, női és családi vállalkozások, de a nonprofit szektor erősítése, és a civil szervezetek segítése is szerepel küldetésében. Legutóbbi nagy sikerű, 12 napos vállalkozói ismereteket nyújtó és készségfejlesztő tréningjük női érdeklődőknek szólt.
Mint Sellei Anna, az alapítvány projekt munkatársa elmondta, a résztvevő induló női vállalkozók saját szakterületükön rengeteg ötlettel és tapasztalattal rendelkeznek, a sikeres vállalkozáshoz szükséges pénzügyi, menedzsment és marketingtudás azonban gyakran hiányzik. Többek között e hiányosság pótlásában látja sikerességének okát az alapítvány. A tréning résztvevői szerencsés helyzetben voltak, mert a képzés díjának nagy részét pályázati pénzből fedezte az alapítvány.
Dreher a fiatal tehetségekért
A Dreher Sörgyárak Zrt. pénzzel is támogatja a jövő fiatal vállalkozóit. A 2007-ben immár második alkalommal meghirdetett pályázat győztese 3 millió forintot és 6 hónapra szóló szakmai tanácsadást nyer. A részvétel feltétele az egyetemi vagy főiskolai hallgatói jogviszony. A pályázat nem ötletbörze, sokkal inkább a megalapozott, gyakorlatba átültethető, innovatív terveket díjazzák. Kiemelt figyelmet fordítanak a pályázó személyiségére, talpraesettségére, kreatív, innovatív gondolkodásmódjára is, tehát a reális álmokat részesítik előnyben, hívta fel a figyelmet Agócs Mónika, a Dreher vállalati kapcsolatok vezetője.
A pályázatokat általában szeptember-októberben írja ki a Dreher, a döntést februárban hozzák meg, míg márciusban kerül sor a díjak átadására. A tavalyi győztes, Kiss Péter egy biogázüzem-fejlesztési tervvel nyerte el a zsűri tetszését. Az időszerű, divatos témaválasztás mellett megfelelően összeállított programja és kitartó, rátermett egyénisége segítette őt az első helyezéshez. Az idei pályázaton összesen 5 millió forintot osztanak majd szét a nyertesek között.
Regionális vállalkozásfejlesztés
A NESsT-et (Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team, vagy magyarul Nonprofit Vállalkozási és Fenntarthatósági Team) az amerikai Nicole Etchart és Lee Davis 1997-ben alapította azzal a céllal, hogy a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémaira nyújtson megoldást olyan társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén, amelyek javítják a civilszervezetek pénzügyi fenntarthatóságát és növelik társadalmi hatásukat. A NESsT Budapest mellett irodát nyitott még Santiagóban (Chile), Limában (Peru) és Kaliforniában. Tízéves fennállása alatt társadalmi vállalkozások százainak nyújtott már pénzügyi és üzleti tanácsadást a világ 40 országában.
A Citi Alapítvány a NESsT globális nonprofit-csoporttal (magyarul "Nonprofit Vállalkozási és Fenntarthatósági Csapat") együttműködve szintén a kezdőket, a civil szervezetek induló vállalkozásait segíti. „Nagy figyelmet fordítunk a környezetvédő tevékenységet folytató vállalkozásokra, valamint azokra a foglalkoztatókra, akik hátrányos helyzetű munkavállalókat alkalmaznak” – hangsúlyozta Hencz Éva, a Citibank Zrt. média és közösségi kapcsolatokért felelős vezetője. A Citibank munkatársai megvalósíthatósági tanulmányuk és üzleti tervük kidolgozásában is segédkeznek.
Legutóbb mintegy húsz szervezet vett részt a regionális versenyprogramban, a résztvevők Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából érkeztek. Novemberben a megvalósíthatósági tanulmányokat díjazta a zsűri, míg jövő márciusban az üzleti tervet fogják értékelni. Magyarországról a dunaharaszti illetőségű Bárka, Szlovákiából a Slovensky skauting, míg Csehországból az International Young Nature Friend szervezetek részesültek a 2000 dolláros díjban a legutóbbi fordulón, amelyet a vállalkozásuk felépítése során felmerülő különböző járulékos feladatok költségeinek kifizetésére fordíthatnak, a piackutatástól kezdve a szakértői véleményeken át egészen akár egy építészeti tervig.
A civilek is vállalkoznak
Talán furcsa, hogy a profitorientált társaságok nyújtanak segítséget, és felmerülhet a kérdés: miért lfontos, hogy minél több civilszervezet működtessen társadalmi vállalkozást? A válasz éppen az anyagias világban keresendő, az érintettek szerint ma már teljesen világos, hogy egy nonprofit szervezetet nem lehet csupán az adományokból, pályázati pénzekből fenntartani. Azok a civil szervezetek, amelyek fel tudnak építeni egy sikeres társadalmi vállalkozást, és azt képesek hatékonyan működtetni, akár a költségvetésük harminc százalékát is meg tudják termelni, vélik a NESst szakemberei. Ebben az esetben csökkenteni tudják az adományozóktól való függőségüket.
Van azonban még egy másik fontos szempont is: ezeknek a társadalmi vállalkozásoknak lehetőségük van a hátrányos helyzetű embereknek segíteni, például munkahelyek teremtésével. Egy San Francisco-i szervezet, a Community Vacation Enterprises társadalmi vállalkozása mozgássérült és értelmi fogyatékos emberekkel irodaházak takarítását és karbantartását végzi. A vállalkozás majd tíz éve prosperál.
A sikeres nyugati példák után szerencsére már idehaza is találkozunk követőkkel. A Káva Kulturális Műhely színházi pedagógiai módszereket alkalmazva és a gyermekfoglalkozások tapasztalataira építve olyan tréningprogramot dolgozott ki, amelyet sikeresen értékesítenek a versenyszférában. A szakemberek szerint a fenti pályázatok és az ehhez hasonló kezdeményezések terjedésével az elkövetkező években növekedni fog a sikeres társadalmi vállalkozások száma Magyarországon is.
Simon Rita

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









