Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az új Windows húzza ki a bajból a technológiai szektort?
A tervek szerint a Windows 7 idei megjelenése a teljes technológiai ipart felpörgeti, mivel a cégvezetők többsége azt tervezi, hogy beszerzi majd az új Microsoft-szoftvert, sőt sokan a hardvereket is lecserélik az új operációs rendszerhez - írja a MarketWatch a Deutsche Bank elemzésére hivatkozva.
A Deutsche Bank szakemberei úgy vélik, hogy a Windows 7 október végére tervezett bemutatása "jelentős beruházásokat fog generálni a teljes technológiai szektorban". Az elemzők szerint az érdeklődés akár a korábbi Windows-megjelenéseket is felülmúlhatja. Ebben minden bizonnyal az is közrejátszik, hogy a Microsoft operációs rendszerének legutóbbi verziója, a Windows Vista sokaknak csalódást okozott, ők pedig alig várják már, hogy lecserélhessék.
"Az új program várható kiugró népszerűsége a szoftver- és hardvergyártók számára jelentősen megemelheti a bevételeket a megjelenés után" - vélekednek a Deutsche Bank elemzői. A bank készített egy felmérést, mely szerint a cégvezetők 34 százaléka tervezi a Windows 7 beszerzését. Az új operációs rendszertől függetlenül a megkérdezettek 75 százaléka úgy válaszolt, hogy új hardverek beszerzése is tervben van a cégénél. A felmérésben összesen 120 cégvezetőt kérdeztek meg, többségükben nagyvállalatok vezetőit.
"Az előzetes adatok azt mutatják, hogy az új Windows megjelenése után a lelkesedés akár egy-másfél évig is kitarthat a technológiai szektorban" - olvasható az elemzésben. Korábban a Windows XP és a Windows 2000 esetében még két évvel a debütálás után is jelentős volt az érdeklődés, a szakemberek nem zárják ki, hogy most ezt is sikerül felülmúlni.
A várhatóan megugró kereslet jót tehet a Microsoftnak, mely a második negyedévet illetően gyenge eredményeket közölt, jórészt éppen a Windows- és Office-eladások miatt. A Deutsche Bank szakemberei szerint azonban nem csak a gyártó számára lesz pozitív az új Windows: a számítógépgyártók és az alkatrészgyártók forgalma is megugorhat.
A német cég elemzői kiemelik: a 2005-ös 5,5 évről tavaly 6,1 évre emelkedett a számítógépek átlagos kora, ez is azt támasztja alá, hogy sokan a teljes gépüket lecserélik, erre pedig kiváló alkalom lesz az új Windows megjelenése. A Deutsche Bank 23 céget sorolt fel, melyek profitálhatnak a várhatóan megugró keresletből, többek között a Dell, a HP, az Intel és az AMD lehetnek a Windows 7 nagy nyertesei.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









