Az új kormány már májusban tárgyalhat az IMF-fel


Martonyi János szerint a kormányváltást követően minél előbb le fognak ülni tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, erre már májusban sor kerülhet.

Ne maradjon le semmiről

Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!

Mfor.hu hírlevelek

Nem kizárt, hogy a következő kormány már májusban vagy júniusban tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal a hitel visszafizetésének kedvezőbbé tételéről, de lehet, hogy a helyzet úgy alakul, hogy erre nem lesz szükség - mondta csütörtökön az InfoRádiónak Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere a Baross Gábor Társaság budapesti rendezvényén.

Az új kormánynak rendbe kell tennie a magyar gazdaságot, amihez már májusban vagy júniusban le kell ülni tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal. "Lehet, hogy meghosszabbítjuk ezt a hitelvonalat, az is lehet, hogy egy új megállapodást sikerül kötnünk, de előfordulhat, hogy erre nem lesz szükség, mert (...) a valutaalapon kívül is megfelelő forrásokhoz juthat az ország" - sorolta a lehetőségeket.

"Annyi biztos, hogy garantálni kell az ország külső finanszírozását és átfogó átalakításokkal rendezni kell az államháztartás helyzetét" - fűzte hozzá. A felelőtlen költségvetési és rossz gazdaságpolitika, a szétvert közigazgatás, a dilettantizmus és a korrupció miatt Magyarország már korábban az államcsőd szélére sodródhatott volna, ha a világgazdasági helyzet nem annyira kedvező, mint amilyen volt - mondta Martonyi. Hozzátette: Magyarország korábban az uniós csatlakozás és a nemzetközi pénz- és tőkepiacokat jellemző pénzbőség miatt úszta meg, hogy vállalnia kelljen a felelőtlen politika következményeit.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.