Az ukránok is az IMF-nél kilincselnek


Ukrajna szerdán kinevezett új pénzügyminiszterét küldi Washingtonba, hogy tárgyalásokat kezdjen a befagyasztott IMF-hitelfolyósítás felújításáról.

Valerij Horoskovszkij január 24-én utazik az IMF washingtoni központjába. Az IMF tavaly márciusban állította le a 2010 júliusban indított 15,5 milliárd dolláros ukrán programját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a nők nyugdíjkorhatárának 55 évről 60 évre felemelését és a lakossági gázár 50 százalékos emelését.

Miután a kormány nem hajtotta végre a beígért nyugdíjreformot és a gázár emelését, az IMF tavaly márciusban leállította a program 1,6 milliárd dolláros esedékes részletének átutalását, és azóta sem folyósított. A kormány időközben részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette nyugdíjreform tervezetét, amit a törvényhozás jóváhagyott júliusban. A kijevi kormány ígéretet tett arra, hogy megoldja a gázár kérdését is, ezzel azonban azóta is adós.

MTI 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.