Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az uniós iráni olajembargó drágítaná a kőolajat
Az Iránnal szemben bevezetendő uniós olajvásárlási tilalom közvetlenül 2-3 dollárral emelné a kőolaj hordónkénti világpiaci árát a szakértők szerint, ha azonban az embargó miatt az arab ország lezárná a Hormuzi-szorost, akkor az drasztikusan csökkentené kínálatot, s jóval nagyobb áremelkedéshez vezetne.
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója ugyanakkor elmondta, nem hiszi, hogy Irán lezárja a szorost, mivel a szállítási útvonal blokkolása súlyosan sértené az olajat exportáló többi arab ország érdekét is. Becslések szerint a tengeren hajókkal továbbított kőolaj mintegy 40 százaléka a Hormuzi-szoroson halad át.
Az olajembargó sértené Irán gazdasági érdekeit is, hiszen Teherán valutabevételének 80 százaléka a kőolajexportból származik, ami évi mintegy 100 milliárd dollár.
Tarjányi Dániel, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank Magyarországi Fióktelepe vezető kereskedője szerint az embargó közvetlenül talán 2-3 dollárral emelné a kőolaj világpiaci árát.
Irán a világ napi mintegy 83 millió hordós felhasználásának 8-9 százalékát termeli ki.
Az Európai Unió tagállamai a napokban elvi egyetértésre jutottak abban, hogy a továbbiakban nem vásárolnak iráni kőolajat akkor, ha Teherán nem működik együtt atomprogramja ügyében a nemzetközi közösséggel. Az embargóról a végső döntést valószínűleg az uniós külügyminiszterek január 30-i ülésén hozzák meg. A híradások szerint az újabb szankciók sorába illeszkedő intézkedés pontos tartalma és bevezetésének időpontja még további egyeztetés tárgya lesz.
Európában nagy mennyiségű iráni kőolajat vesz a többi között Görögország, Olaszország, Spanyolország és Belgium.
Irán a lehetséges ellenlépések között a Hormuzi-szoros lezárását is kilátásba helyezte.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









