Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Oszkó Péter: Az üzleti szféra javaslatát nem lehet lesöpörni az asztalról
Kedden ismertették azt az adótervezetet, mely a Big4-ként ismert tanácsadócégek, illetve befolyásos kamarák és szövetségek közreműködésével készült. A mostani adóreform javaslatok csak 1100 milliárd forint kivonását jelentenék az állami újraelosztásból, ami jóval kisebb összeg, mint Simor András jegybankelnök 2500 milliárdos javaslata. Oszkó Péter, a Deloitte igazgatója, a terv egyik értelmi szerzője az mfor.hu-nak elmondta, hogy az adócsökkentés mértéke itt is mintegy 2000 milliárd forint, de ők számoltak az adórendszeren belüli átcsoportosítás lehetőségével, például az áfa-emeléssel és az ingatlanadó bevezetésével.
A Pénzügyminisztérium hol így, hol úgy számol - A javaslat címzettjei a döntéselőkészítők, vagyis az érintett minisztériumok és hivatalok, valamint a döntéshozók, az összes parlamenti párt.
- Önök már két hete jártak ezzel a javaslattal a miniszterelnöknél. Ő hogyan reagált arra?- Ha a szakértői anyag a miniszterelnök tudomására jutott, akkor nem tőlünk. Bizonyos újságok kiszivárogtatták, vélhetően egy munkapéldány a miniszterelnök kezébe került. Hiszen számtalan szervezettel és kormányhivatallal egyeztettünk, így vélhetően sokan hozzájuthattak a munkaanyaghoz.
- Azt remélik, hogy már az ősszel tárgyalandó költségvetésbe is beépülne a javaslatuk néhány elme?- Örömmel vennénk, ha már 2009-ben is elkezdődnének a reformok, mert az idő sürget. Azt nem reméljük, hogy a teljes csomagot jövőre meg lehet valósítani, de el kell kezdeni az előkészítést és az együttgondolkodást.

Hogy harmóniában legyen családjával, karrierjével!
- Nyilvánvaló, hogy az üzleti szférában széles körben támogatásra letett javaslatot nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Persze illúzió lenne azt gondolni, hogy az összes javaslat egyszerre megvalósulhat. A kormány augusztus végére ígérte saját reformjavaslatának elkészültét, és akkor majd össze lehet vetni a két tervezetet.
- Hány év alatt lehetne megvalósítani az üzleti szféra adóreformját?- Nagyon elszánt akarattal javaslataink összessége akár két év alatt megvalósítható lenne, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi idő alatt egyébként reálisan meg is valósulhat. A konkrét ütemezés sok más tényező függvénye, ami már nem csak gazdasági kérdés, hanem politikai is.
- Simor András jegybankelnök 2500 milliárd forint kivonását javasolta az állami újraelosztásból. Surányi György és Járai Zsigmond is hasonló számokról beszélt. Az önök javaslata ennél jóval szerényebb, hiszen csak 1100 milliárd forintról szól.
Egy hét után 400 forintra csökkentenék a telefonadót
Európában is jöhet a tranzakciós adó
Gyuris: az EU-átlag 50-szeresét fizethetik a magyar bankok
Csizmadia: a tranzakciós adó széles alapot terhel
Handelsblatt: lázad a magyar telekomszektor
Cséfalvay: az adóváltozások figyelembe veszik a bankok eddigi terheit is
- Ha csak a javaslataink adóteher-csökkentési oldalát nézzük, akkor mi is valamivel több mint kétezer milliárd forintnyi adóbevétel-csökkentést tartunk szükségesnek. De annak érdekében, hogy az minél előbb megvalósítható legyen, felvonultattuk az adórendszeren belüli átcsoportosítási lehetőségeket.
Természeten az ideális az lenne, ha adóemelésre egyetlen adónemben sem lenne szükség. Sokkal jobb volna, ha nem kellene áfát emelni, különböző mentességeket eltörölni, és így valósulhatna meg egy kétezer milliárdos csökkentési program. Azonban nem akartunk úgy járni, ahogy egy kétezer milliárdos javaslattal megtörténhet, hogy a politika csak rálegyint, és félreteszi.
- Nagyon nagy mértékben. Egy csapásra visszaállítaná Magyarország versenyképességét a régióban. Ez nyilván olyan kompromisszummal járna, mint az áfaemelés, ami nem rontja a versenyképességet, csak a fogyasztási oldalt érintené. Valamint bevezetnénk az ingatlanadót is, ami csak a vagyonosobbakat sújtaná, de mégis csak egyféle adóteher-emelkedést jelentene.
- Az ingatlanadót nagyon nehéz lehet keresztülvinni a társadalmon, és a közigazgatás sem tudná egyből megvalósítani.- A közigazgatás szempontjából már kidolgozott és kezelhető az ingatlanadó, mint adónem. Társadalmi szempontból pedig lényegesen igazságtalanabb a jelenlegi helyzet, ahol az adóteher eloszlása messze nem vagyon- és jövedelemarányos, ráadásul, az ingatlanadó, mint adónem megléte is esetleges, bizonyos helyeken van, máshol meg nincs. Azt persze el kell ismerni, hogy a kiváltságok felszámolása sok érdeket sért, de ideje volna egy reális társadalmi kompromisszumot kötni, és cserébe kapnánk egy működőképes adórendszert.
- A feketegazdaság felszámolását is szorgalmazzák. Sokan azonban úgy vélik, hogy itt már kialakult egy kvázi társadalmi egyensúly, aminek felszámolása óriási kockázatokkal járna.- Én épp ellenkezőleg gondolom: a mostani rendszer fenntartása járna és jár jelenleg is óriási kockázatokkal. A mostani rendszer hihetetlenül torz, és van egy réteg, amely abból él, hogy nem fizet adót. Többek között ezzel magyarázható, hogy a kis- és középvállalkozói szektorban nincs valós innováció. Tényleges működési hatékonyság helyett sokan adómegtakarításra törekszenek és ebből igyekeznek növekvő jövedelmezőségre, versenyelőnyre szert tenni.
Ebben a vállalkozói körben a hatékonyság és a fejlesztések tekintetében messze el vagyunk maradva bármely környező országtól, amiért jelentős részben éppen a jelenlegi adórendszer a felelős. E körülmények között pedig az adóterheket szabályosan teljesítő cégek nehéz feltételek mellett versenyeznek, és ugyancsak felélik tartalékaikat, ahelyett, hogy fejlesztésekre, beruházásokra, munkavállalóik képzésére tudnának többet költeni.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









