Ázsiában már kezd kifulladni az emelkedés


Pénteken is erősödéssel zárt a vezető ázsiai részvényindexek többsége, azonban a javulás már visszafogottabb volt, mint az utóbbi napokban. A befektetők többsége a délután megjelenő amerikai munkanélküliségi adatokat várja, melyek néhány napig meghatározhatják majd a piacok hangulatát.

9114 ponton állt a pénteki kereskedés második felében a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,57 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél. Eközben a hongkongi Hang Seng 0,06 százalékkal kapaszkodott feljebb, míg a Shanghai Composite 0,44 százalékos mínuszba csúszott vissza. A dél-koreai Kospi 0,24 százalékot tudott javítani a kereskedés második felére, a tajvani piacon pedig 1,42 százalékos volt az erősödés.

Az utóbbi hetek pesszimizmusa után a befektetők többsége hirtelen bizakodó lett az amerikai gazdaság kilátásait illetően, ebben az elmúlt napokban megjelent kedvező makroadatok is közrejátszottak. Az igazán fontos számok azonban majd csak péntek délután jönnek: a Thomson Reuters elemzői felmérése szerint a munkanélküliség 9,5-ről 9,6 százalékra emelkedhetett augusztusban.

A szakemberek többsége az utóbbi hetekben megjelent kedvező munkaerőpiaci adatokat látva arra figyelmeztet, hogy az amerikai munkanélküliség még így is jóval magasabb, mint egy egészséges gazdaságban kellene. Csütörtökön közölték az amerikai hatóságok a szokásos heti munkanélküliségi statisztikákat, melyek ismét csökkenést mutattak. A négyheti mozgóátlag 485 500-ra csökkent az új munkanélküliek esetében, ez először mutatott javulást az utóbbi négy hét adatai után.

A devizapiacokon csütörtök este a dollár erősödött a japán jennel és az euróval szemben is, míg az árutőzsdéken az olaj jegyzése 75 dollár körül mozgott.

mfor.hu




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.