Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona júniusban
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapokból 23,6 milliárd forintot vontak ki a befektetők júniusban, miközben piaci hatásra 17,2 milliárd forinttal csökkent az alapok vagyona - közölte a szövetség hétfőn.
A BAMOSZ közleménye szerint a szövetség tagjai június végén 471 hazai befektetési alapban összesen 3.795 milliárd forintot kezeltek.

BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona áprilisban
BAMOSZ: 58,3 milliárd értékben vásároltak vissza zártvégű részvényalapokat márciusban
Bamosz: február vesztesei is a pénzpiaci alapok voltak
Tovább csökkent a befektetési alapok vagyona januárban
Enyhén csökkent a befektetési alapok vagyona szeptemberben
Bővítené az OBA eszköztárát az alap vezetője
A közlemény idézi Temmel Andrást, a BAMOSZ főtitkárát, aki kiemelte: a globális tőkepiacokat befolyásoló hangulat júniusban is bizonytalan volt, ami a befektetési alapok hozamaira is rányomta a bélyegét. Emellett az alapok vagyonának csökkenését a nyugdíjpénztári vagyonátadáshoz kapcsolódó intézményi, illetve a bizonytalan helyzetben felerősödő lakossági visszaváltások okozták.
A BAMOSZ tájékoztatása szerint a nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok adják továbbra is az összvagyon többségét, 57,5 százalékát. Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon júniusban 0,9 százalékkal csökkent, miután a vizsgált időszakban a befektetők 14,3 milliárd forintot vontak ki. A piaci teljesítmény 4,4 milliárd forinttal csökkentette a befektetések értékét.
A közlemény szerint folytatódott a lejtmenet a részvénypiacokon júniusban. A nyilvános részvényalapokból összesen mintegy 800 millió forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében több mint 8 milliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. Egy alap beolvadt, miközben a 78 nyilvános részvényalap vagyona júniusban 2,5 százalékkal, 348 milliárd forintra csökkent.
A 31 kötvényalap vagyona 0,4 százalékkal, 310 milliárd forintra nőtt: a folytatódó kismértékű tőkevonzás mellett ezúttal is elsősorban a rövid alapok hozama miatt. A kötvényalapok összesen több mint félmilliárd forint tőkét vonzottak, és mintegy 600 millió forint hozamot értek el.
A pénzpiaci alapok vagyona 0,7 százalékkal csökken júniusban, miután összesen 13,8 milliárd forintot kivontak ezekből az alapokból. Eközben 4,2 milliárd forint volt a hozamuk, s így a hónap végén a teljes vagyon 1.349 milliárd forintra csökkent.
A közlemény szerint ismét romlott a helyzet a garantált alapok piacán, miután júniusban több alap szűnt meg, mint ahány indult. A vagyon 1,3 százalékkal csökkent júniusban, a garantált alapokból összesen 3,3 milliárd forint távozott, s a piaci teljesítmények is 2,1 milliárd forinttal csökkentették a vagyont. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 414 milliárd forint volt.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
Az ingatlanalapokból 1,8 milliárd forint tőke távozott júniusban, de 1,9 milliárd forint hozam keletkezett. A 22 ingatlanalap vagyona összességében stagnált, a hónap végén 432 milliárd forint volt, ami az alapok összvagyonának 11 százaléka.
Az ingatlanalapokból júniusban 300 millió forintot vontak ki, amelyek vagyona így 0,4 százalékkal csökkent a hónapban. E termékek értéke 42 milliárd forint.
Júniusban 6 új zártkörű részvényalap indult, miközben a 48 zártkörű értékpapíralap vagyona 3,4 százalékkal csökkent. Az alapokból - döntően a részvényalapokból - 11,1 milliárd forint tőke távozott, ami a májusi értékhez hasonló tőkekivonás. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 639 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 17 százaléka.
A BAMOSZ 28 tagja összesen mintegy 6.500 milliárd forint vagyont kezel, ezen belül mintegy 3.800 milliárd forintot befektetési alapokban.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









