BA: menetrend szerint közlekednek a gépek


Minden járat menetrend szerint közlekedik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a vulkáni hamu miatt késés sem volt.

Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: az izlandi Grimsvötn vulkán kitörése miatt Budapesten egyetlen járatot sem töröltek. Hozzátette: folyamatosan figyelik az időjárási helyzetet, a híreket, az esetleges változásokat bejelentik.

Nagy-Britannia északi részén és Észak-Írországban több száz légi járatot kellett törölni kedden a minap kitört izlandi Grimsvötn tűzhányó hamufelhője miatt.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.