Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
BKK: nem alkalmas az útdíj a BKV megmentésére
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a városi útdíj bevezetése nem alkalmas a BKV finanszírozási problémáinak megoldására, ezért nem javasolják a megvalósítását.
A BKK arra reagálva közölte ezt hétfőn, hogy az Index hírportál azt írta: Tarlós István főpolgármester a BKV finanszírozásának megoldására nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet támogat: a havi tízezer forintos úthasználati díjat. Ezt a portál szerint a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani, papíralapú matrica formájában.

BKV-figyelő: 46 pontos a BKK kötbérrendszere
Félmilliárdos sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett a BKV és a BKK
Megkötötte a BKK a BKV-val az új közszolgáltatási szerződést
Távozik a BKV-tól Mihálszky Gábor közlekedési vezérigazgató-helyettes
Aláírta a BKV-ról szóló megállapodást a kormány és a főváros
Tarlós: a főváros komoly terheket vállal magára a BKV-szerződéssel
A központ közleményében azt írta, több mint egy éve egyeztetnek a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának megoldásáról, ennek keretében több elképzelés elemzését is elkészítettek. Ennek célja, hogy a kormányzat által támogatható és döntést követően végrehajtható megoldásokat találjanak a finanszírozási válságra, de erre a városi útdíj koncepciója szerintük nem alkalmas.
Az elkészült elemzésben a BKK rámutatott: jelentős kockázatok vannak a koncepcióban, például az, hogy aránytalanul terheli a külső kerületek között rövid utat megtevő autóst a belvárosba tartó, az utakat és a környezetet jobban terhelő ingázókhoz képest. Szintén kockázat az alacsony, akár 50 százalék alatti fizetési hajlandóság elérése, mivel a fizetés ellenőrizhetetlen, a lakosságban pedig jelentős felháborodást válthat ki tömegközlekedés-fejlesztés és egyéb intézkedések nélkül. E mellett "lejárathatja" a dugódíj koncepcióját és ellehetetlenítené annak bevezetését is.
A BKK hangsúlyozta, nem javaslattételi, hanem hatáselemzési feladatokat látott el, ennek nyomán a szükséges technológiai háttér nélkül, ilyen típusú, az úthasználattól független díjrendszer mellett a megvalósítást nem javasolták és egy "elkapkodott" útdíjat szakmailag nem is támogatnak.
Az Index hétfőn megjelent cikkében azt írta, szerdán tárgyalja a kormány Tarlós István javaslatait. A főpolgármester az Index birtokába került levélben a hírportál szerint azt írta, a fővárosnak nincs több pénze, a hiányzó 21 milliárd forintot csak úgy lehet előteremteni, ha jogszabály-módosítással lehetőséget biztosítanak a fővárosnak bevételei növelésére. Erre több lehetőség van, így a kerületek-főváros forrásmegosztás arányainak módosítása úgy, hogy az átcsoportosítást csak tömegközlekedésre lehessen költeni, az agglomerációs települések bevonása, a parkolási bevételek átcsoportosítása a fővároshoz, az iparűzési adó emelésének lehetősége, és a tömegközlekedés 27 százalékos áfájának 5 százalékosra csökkentése.
Tarlós István hétfőn újságíróknak "súlyos ötletnek" nevezte a díj bevezetését, majd hozzátette: "a mai hírek nem a főváros vezetésének az álláspontját tükrözik". A matricás útdíj bevezetésére vonatkozó elképzelés nincs a javaslatok között - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a főváros által javasolt behajtási díj teljesen más, nem lehet egyenlőségjelet tenni a kettő közé.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









