Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
BKV: 100 embernek 1,5 milliárd végkielégítés
A Magyar Nemzet szerint szeptember 30-ig tovább bővülhet a BKV-nál az elmúlt években kifizetett végkielégítésekből, prémiumokból és más juttatásokból részesülők listája.
A napilap birtokába került egy dokumentum, amelyet a BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága készített. Az anyagban szereplő számok alapján eddig 96 ember csak végkielégítésből kapott 1,5 milliárd forintnál többet, az együttesen kifizetett közpénzek ennek sokszorosát is elérhetik - olvasható a lapban.
A cikkben szerepel, hogy a közlekedési cég felügyelőbizottsága jövő hétfőn tárgyal az összesítésről, amelyből kiderült, a vezérigazgatók, helyetteseik, főosztályvezetők mellett csoportvezetők, irodavezetők és mások is kaphattak a sok milliárd forintból.
A dokumentum adatai azt sejtetik, hogy jól felépített hálózat működhetett a szocialistákhoz köthető vezetők, elsősorban Antal Attila vezérigazgató, majd megbízott helyettese, Balogh Zsolt idején - állítja a Magyar Nemzet, amely több táblázatot is közöl: többek közt az aktív munkaszerződéssel rendelkező vezetők béréről és prémiumáról valamint a már nem a BKV-nál dolgozó korábbi vezetők legmagasabb béren kívüli juttatásáról, illetve végkielégítéséről, olvasható a Magyar Nemzetben.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









