Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
BNP Paribas: IMF-egyezség nélkül 340 forintos euró és mély recesszió jöhet
Az IMF/EU-egyezség elmaradása esetén 340 forintig is drágulhat euró és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet - vélekedtek az elemzők, akik szerint éppen ezért továbbra is valószínű a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval.
A BNP Paribas szerint a forint- és a kötvénypiacon zajló jelenlegi árazási folyamatok arra vallanak, hogy a piac most már egyre inkább az IMF/EU-segélycsomag elmaradásának lehetőségét árazza.
A ház szerint "nincs ésszerű alternatívája" egy ilyen programnak, és ezért változatlanul úgy gondolják, hogy végül elérhető lesz a megállapodás a magyar kormány, valamint az IMF és az EU-bizottság között.
A BNP Paribas szerint egy 15-20 milliárd eurós csomag nélkül újabb hitelminősítői osztályzatrontások következhetnek, a hozamgörbe hosszú végén további 200 bázisponttal emelkedhetnek a kötvényhozamok, és a forint 340 forint/euróig is gyengülhet.
E forgatókönyv alapján a cég szakértőinek számításai szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3 százaléknál nagyobb mértékben is visszaeshet.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









