BNP Paribas: nagy közép-európai kivándorlóhullám várható a német munkapiacra


Jelentős kivándorlóhullám várható a következő években a közép-kelet-európai EU-tagállamokból a német munkapiacra az átmeneti korlátozások megszűntével, és ennek elsősorban a lengyel gazdaságra lesznek kedvezőtlen hatásai - jósolták szerdai előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A BNP Paribas bankcsoport prognózisa szerint a ház által várt nagy áttelepülési hullámot a még mindig igen nagy bérkülönbség, valamint a német piacon mutatkozó munkaerőhiány és a magas közép-kelet-európai munkanélküliség valószínűsíti.

A cég szakértői kiemelik, hogy Lengyelországban a bruttó havi átlagbér alig 40 százaléka a németországinak.

A BNP Paribas azt jósolja, hogy az áttelepülők zöme Lengyelországból érkezik majd a német munkapiacra, tekintettel a földrajzi közelségre, valamint demográfiai tényezőkre.

A ház várakozása szerint 2011 és 2015 között 500 ezer lengyel települhet át munkavállalás céljából Németországba. A BNP Paribas elemzői azonban közölték, hogy erre a prognózisra is felfelé mutató kockázatok hatnak; a cég idéz egy nemrégiben elvégzett felmérést, amely szerint csak Nyugat-Lengyelországból akár 1,3 millió munkavállaló is távozhat.

A BNP Paribas saját előrejelzéséből kiindulva, előrejelzési modellje alapján azt jósolja, hogy ha a következő négy és fél évben, egyenletes időbeli eloszlásban félmillió lengyel munkavállaló távozik Lengyelországból, az éves átlagban 0,3 százalékponttal lassíthatja a lengyel hazai össztermék potenciális növekedési ütemét, amely így átlagosan 3,2 százalék lenne éves összevetésben a vizsgált időszakban. A feltételezett kivándorlási hullám nélkül a BNP Paribas számítási modellje szerint a lengyel gazdaság potenciális növekedési üteme éves átlagban 3,5 százalék lenne 2011 és 2015 között.

Lengyelországból a 2004-es EU-bővítés óta ez lenne a második nagy munkaerő-kiáramlás; az akkori fő célpont a brit munkapiac volt. Nagy-Britannia volt ugyanis a legnagyobb olyan nyugati EU-tagország, amely a 2004-es  bővítés után a lehetséges átmeneti létszámkorlátozásokkal nem élve, azonnal megnyitotta munkapiacát az akkor uniós taggá vált nyolc közép- és kelet-európai ország előtt.

Az akkori munkáspárti brit kormány a 2004-es EU-bővítés előtt évi 5-13 ezer kelet-európai betelepülővel számolt, ám ez az előzetes becslés igen alacsonynak bizonyult. A brit belügyminisztérium hivatalos adatai szerint legalább 800 ezer - a saját céget alapító egyszemélyes vállalkozókkal együtt több mint egymillió - kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a nyitás óta, köztük mintegy 700 ezer lengyel.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.