BVM-botrány: életben maradhat a magyar vállalat


A Legfelsőbb Bíróság keddi határozatában érvénytelenítette a Fővárosi Bíróságnak a betonelemek gyártásával foglalkozó BVM Épelem Kft.-re (BVM) vonatkozó ítéletét, amely alapján a cégnek több mint 8 milliárd forint kártérítést kellett volna fizetnie az ingatlanfejlesztő Ablon csoport érdekeltségébe tartozó egyik cég, a Global Center Kft. számára.

Jó befektetési célpontokat keres?
Jó befektetési célpontokat keres?

Ingyenes ötletek, tippek, kereskedés az mfor trader rendszerével.
Próbálja ki az mfor trader on-line kereskedési rendszert 20 napon át!

mfor trader

A Legfelsőbb Bíróság arra hivatkozva érvénytelenítette a választottbírósági határozatot korábban helyben hagyó Fővárosi Bíróság ítéletét, hogy a választottbíróság összetétele nem felelt meg a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek.

Az idén szeptember óta felszámolás már alatt álló BVM és a Global Center egy telekjogi tisztázatlanság miatt került egymással több mint 10 éve jogvitába. A Global Center Kft. építkezni szeretett egy Budafoki úti, 17 hektáros területen, amely közös tulajdonú volt a BVM Épelem Kft.-vel. A telekmegosztási nézeteltérések miatt azonban a Global Center nem tudta megvalósítani ingatlanfejlesztési terveit, és ezért a BVM-et okolta.

Az ügy először a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választott bíróságra, majd a Fővárosi Bíróságra került. A Fővárosi Bíróság úgy döntött, jogos a Globál Center követelése, a BVM azonban az ítélet érvénytelenítését kérte a LB-tól.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági tanács két bírája és a Global Center jogi képviselője, Czugler Péter között hosszabb ideje fennálló munkakapcsolat - vagyis hogy egy tanszéken oktatnak - olyan tény, amelyről a választottbíráskodásról szóló törvény rendelkezése alapján a választottbíráknak a feleket tájékoztatniuk kellett volna. Az LB ennek hiányára alapozva döntött a Fővárosi Bíróság korábbi határozatának hatályon kívül helyezéséről, valamint teljes egészében érvénytelenítette a választottbíróság ítéletét, amelyben a Global Centernek kártérítésként megítélt 4,9 milliárd forintot és kamatait.

A BVM jogi képviselője a tárgyalás után azt mondta: a BVM ezzel megmenekült a felszámolástól, és nem kell kifizetnie a kártérítést. Pál Attila, a cég felszámolóbiztosa egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a kedden kihirdetett határozat hogyan érinti a már elkezdődött felszámolást, szerdára ígért tájékoztatást.

A BVM 2010 januárjában kapta kézhez a végrehajtási felhívást, eszerint a cégnek összesen 8,6 milliárd forintot kellett volna kifizetnie. Ebből 8 milliárd forint a kártérítés: csaknem 5 milliárd forintnyi tőketartozás és annak 3 milliárd forintnyi kamat. További mintegy 600 millió forintot pedig a végrehajtási költségek tesznek ki.

A helyzetet árnyalja, hogy az alperes Global Center Kft. a követelésből a tőketartozást időközben a perben részt nem vevő, ugyancsak az Ablon csoporthoz tartozó Bright Site Kft.-re hagyta, ezt bejelentették a végrehajtási eljárásban a vagyonfelügyelőnek is. A múlt héten tartott legfelsőbb bírósági tárgyaláson ugyanakkor  vita alakult ki arra vonatkozóan, hogy a Bright Site Kft. a Global Center jogutódjának tekinthető-e. A Fővárosi Bíróság ugyanis korábban elutasította a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet, a Global Center azonban fellebbezett.

Czugler Péter, a Global Center jogi képviselője kedden azt mondta: állásfoglalást kérnek a LB-tól arra vonatkozóan, hogy a kedden kihirdetett határozat melyik cégre hat ki, mert a Global Centernek nincs meg a kártérítési követelése, azt időközben a Bright Site Kft.-re hagyta. Utóbbi cég azonban nem lépett be önként a perbe, ez azt jelenti, hogy a perben hozott ítélet a Bright Site-ra nem vonatkozik. Czugler Péter szerint az ítélet csak a Global Centerre, így csak a perköltségre és az elutasított kereseti kérelmekre hat ki.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.