Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Bajnai: 400 milliárddal csökkennek jövőre a vállalkozások terhei
A vállalkozások terheit az adómódosítások 450-480 milliárd forinttal csökkentik, egyidejűleg bizonyos kisebb tételek 40-50 milliárddal növelik; azaz nettóban 2010-től 400 milliárdos csökkenés történik, a mérleg tehát mindenképp pozitív lesz - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden, Szegeden, ahol vállalkozói fórumon ismertette az adóváltozásokat.
A térség mintegy másfél száz vállalkozója előtt a kormányfő kifejtette: lehet, hogy válság idején ez az összeg csak a "talpon maradáshoz" elég, vagy a munkavállalók megtartására, de a kormány hosszú távú megoldást akar.
"Nekünk azt kell nézni, hogy mi van a válság után, és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek azt biztosítják, hogy Magyarország minél gyorsabb ütemben lábalhasson ki a válságból, és sokkal erősebben kerüljön ki, mint ahogy belejutott" - hangoztatta a kormányfő.
Az adóék csökken majd - jelentette ki Bajnai Gordon. Ma az összes teher - a munkaadói és a munkavállalói -, nettó átlagbérnél 54 százalék, amely két lépésben 45,7 százalékra csökken majd. Ez azt jelenti, hogy Európa második legdrágább országából a középmezőny alá kerül Magyarország - mutatott rá. "Ez a kormány egy év alatt, meg tudja fordítani az ország haladási irányát, de a következő kormányoknak ezen az irányon kell tartaniuk, és további adócsökkentéseket kell végrehajtaniuk, elsősorban a vállalkozások oldaláról" - hangsúlyozta.
Az áfa-növekedést az uniós beruházások esetében több lehetőséggel tudja a beruházó finanszírozni, ha szükségessé válik - mondta előadása után, vállalkozói kérdésre válaszolva a kormányfő. Kifejtette: az uniós beruházásoknál minden esetben terveztettek biztonsági tartalékot, amelyből elméletileg van lehetőség a többletterheket finanszírozni. Emellett az építőipari árak is csökkentek, ráadásul sok esetben nem, vagy csak részben jelentkezik a növekmény.
A kormányfő hangsúlyozta: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél dolgoznak azon, hogy a nehéz helyzetbe került beruházásoknál a problémát megoldják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden beruházás drágább lehet mostantól öt százalékkal; minden esetben igyekeznek ugyanis meggyőződni arról, hogy a többletkiadás indokolt-e, és ha igen, milyen mértékben - figyelmeztetett.
A kormányfő végül hangsúlyozta: "csak összefogással, csak középen tartással, csak a józan ész politikájával s bizony fájdalmas intézkedésekkel való szembesüléssel, megtisztulással lehet kimenni ebből a programból." A válságkezelő program nem a következő választásra, hanem a következő tíz évre szól - tette hozzá Bajnai Gordon.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









