Balatonring - Az érintetteket nem értesítették még a hiteligérvény felmondásáról


Sem a fejlesztő Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft, sem pedig a versenyek jogtulajdonosa, a Dorna nem kapott még értesítést arról a múlt pénteki döntésről, amely szerint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) nem köt hitelszerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépítésére - mondta Kovács Bence János kedden az MTI-nek.

A döntésre először a jogtulajdonosnak kell reagálnia, hiszen neki van szerződése a versenyre, amelynek így nem lesz helyszíne, a SMF Kft. pedig - a hivatalos értesítést követően - tervezi meg a következő lépését - tette hozzá a beruházás

A múlt heti döntés arra vonatkozott, hogy az MFB nem folyósítja a tervezett 15,3 milliárd forintos hitelt. A jogdíjakat azonban továbbra is biztosítaná a kormány, ha a pálya más, nem állami finanszírozási konstrukcióban megépül - ez 10 évre 20 milliárd forintos kiadást jelent - jelentették be pénteken az MFB és a minisztérium.

Fókuszban a banktitok
Fókuszban a banktitok

Banktitok megsértése * Adóslisták kérdése * Kiszervezés intézménye

További információk a konferenciáról

Kovács Bence János úgy vélte, hogy mindenképpen lesz Balatonring, de nem tudja, hogy milyen formában és hogyan épül meg. A WCM nevű társaság - amelynek meghatározó tulajdonosa a spanyol Sedesa -, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-n keresztül a pálya infrastruktúrájába eddig 5,3 milliárd forintot ruházott be.

Arra a kérdésre, hogy nem túl drága-e a versenypálya, azt válaszolta, hogy a terv beárazott költségvetését eddig senki nem vonta kétségbe. Az MFB pedig utólag finanszírozta volna a beruházást, így az elkészült szakaszok teljesülését a bank által felkért cég igazolta volna.

Kovács Bence János hangsúlyozta: a politika akadályozta meg a pálya idei megépítését, köztük a Lehet Más a Politika nevű párt, amelyhez civil szervezetek is csatlakoztak.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.