Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Balázs D. Attila távozik a Bookline-tól
A külföldi piacokkal foglalkozó Balázs D. Attila elhagyja a Bookline csapatát. Korábban a szakember közreműködésével valósult meg a romániai és a szlovákiai márka felépítése.
Balázs D. Attila3 év után elhagyja a Bookline internetes áruházat a cég Romániával és Szlovákiával foglalkozó marketingese.
A nagyváradi származású Balázs D. Attila jelen volt a bookline.ro és a bookline.sk indulásánál, az ő segítségével épült ki a cég erdélyi és felvidéki online, sugárzott és nyomtatott médiakapcsolati rendszere. Munkássága alatt valósult meg a romániai és a szlovákiai márka felépítése, valamint számos külhoni fesztivál, illetve kulturális, ifjúsági és jótékonysági rendezvény támogatása.
A távozó szakember a jövőben is a határon túli magyarsággal foglalkozó területen kívánja folytatni karrierjét.
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









