A választás előtti politikai jászmák vastagon benne vannak abban, hogy a főpolgármester fő bizalmasa is rács mögé került a BKV-botrány nyomán indult nyomozás során - legalábbis ez a fő állítása a főpolgármester által hétfőn ismertetett kvázi összeesküvés-elméletnek. Ami ennél talán lényegesebb: elhangzott az is, hogy a horribilis végkielégítések, az elbocsátások és a látszatteljesítményre kifizetett tanácsadói szerződések több milliárd forint kárt okoztak a BKV-nak. Mfor.hu tudósítás.
hirdetés
Hétfő délután másfél órás sajtótájékoztatón ismertette álláspontját Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere azzal kapcsolatban, hogy múlt szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) letartóztatta, majd később őrizetbe vette főtanácsadóját, Mesterházy Ernőt. A főpolgármester fő bizalmasának tartott férfit felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják - eszerint arra vett rá BKV-s vezetőket, hogy indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.
Kapcsolatok a legfelsőbb szinttel
Demszky fő bizalmasa
Még egy névtáblája sincs a városházi folyosón, mégis ő az egyik legfontosabb ember ma Budapesten, írta 2008-as portréjában a most őrizetbe vett Mesterházy Ernőről az [origo]. Mesterházy évek óta Demszky Gábor fő bizalmasa, akár politikáról, akár üzletről, akár magánéletről van szó. Kapcsolatuk szorosságát jelzi, hogy - a portré szerint - Mesterházy több forrásuknak is jelezte, ő azt szeretné, ha Demszky 2010-ben is megpróbálkozna a főpolgármesteri poszttal. Ismerősei szerint ezt diktálja személyes érdeke is, mert - mint egy barátja fogalmazott - "Ernőnek egy lova van, a Demszky, és neki fontos, hogy az fusson". Mesterházy az SZDSZ-hez fűződő kapcsolatát így jellemezte: "A párt holdudvarához tartozom, de eddig nem éreztem, hogy ezt a kapcsolatot formalizálnom kellene. Az SZDSZ céljaival viszont egyetértek".
Forrás: [origo]
Demszky Gábor Mesterházy megbízatásával kapcsolatban elmondta: tanácsadójának feladata egyrészt a város és a kormányzat közötti tárgyalások előkészítése, az ezekkel kapcsolatos tanácsadás volt. Mesterházy már 2006-ban is kapott ilyen megbízást, emellett részt vett a kormány és a főváros között múlt év decemberében lezajlott, a BKV jövőbeni finanszírozásáról szóló egyeztetés megszervezésében is. A főtanácsadó a Városházán belüli koalíciós egyeztetések során is teljesített hasonló feladatot.
Mesterházyt jó kapcsolatok fűzik egyes kormányzati, MSZP-s politikusokhoz, és ezt a kapcsolati tőkéjét kamatoztatta a főváros javára, tette hozzá Demszky. Kiemelte azonban: a főtanácsadó döntési kompetenciával egyetlen ügyben sem rendelkezett, fizetést pedig nem kapott.
Demszky beleborzongott
Letartóztatásával kapcsolatban elmondta: az számára „többszörösen is fájdalmas (…), emberileg is érintett, (…) évek óta megbízom benne (...). Remélem, hogy nem követett el törvénysértést”.
Megjegyezte: Mesterházy "nem könnyű természetű ember, felvállalta a konfliktusokat", és ezzel "sok ellenséget szerzett magának.” Szerinte "komoly politikai erők érdeke volt, hogy ellehetetlenüljön".
Demszky ezt követően gyakorlatilag egy összeesküvés-elméletet vázolt fel a termet teljesen megtöltő újságíróknak. Többször is utalást tett arra, hogy Mesterházy a két nagy párt ármánykodásának áldozata lett, mivel az SZDSZ és az MDF közötti közeledésben történő szerepvállalásával kivívta haragjukat a választások előtt. "A nagyok kriminalizálják a kicsiket. (…) Beleborzongok abba, ha ártatlan emberek a kárvallottjai ennek az ügynek" - jegyezte meg.
Egyúttal elismerte, hogy ami a közlekedési cégnél történt, az "nagyon súlyos morális kárt okozott. Szerintem is megalapozott, hogy bűncselekmények történtek a BKV-nál” - fogalmazott.
Hozzátette: bízik a rendőrségben, a bíróságban és az igazságszolgáltatásban, de "a vallomástevőkben már kevésbé". (A főpolgármester itt arra utalhatott, hogy több gyanúsított ex-BKV-vezető állítólag terhelő vallomást tett Mesterházyra - a szerk.)
Demszky: Hagyó munka helyett gyalogtúrára ment
A BKV-t korábban felügyelő egykori főpolgármester-helyettessel kapcsolatban úgy vélekedett: Hagyó hatalmas feladatkört vállalt magára, amit egy idő után nem tudott kontrollálni. Szerinte "mindent egyedül akart csinálni", végül pedig a "feladatok kezelése helyett gyalogtúrára indult". (Hagyó Miklós a nyáron kirobbant botrányok idején Erdélyben töltötte szabadságát - a szerk.)
A főpolgármester saját felelősségével kapcsolatban megjegyezte: elismeri, hogy az évek során követett el hibákat, a történtekért politikai felelősség terheli, de nem fordult meg fejében a lemondás. "A rossz vezetői döntések híre jutott el hozzám, de a törvénysértésekről nem tudtam, és kész vagyok elhinni, hogy Hagyó sem tudott” - tette hozzá.
A sajtótájékoztatón megjelent Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is. "A pénzcsapok elzárása sokaknak nem tetszett" - mondta a 2008 nyarán kinevezett főnök, aki számított arra, hogy "támadások fogják érni".
Kocsist egyébként - jegyezte meg Demszky - MSZP-s nyomásra többször le akarták váltani, ehhez azonban a főpolgármester saját bevallása szerint nem járult hozzá.
Több milliárdos kár a BKV-nál
A közlekedési cég vezére a vizsgálatok állásával kapcsolatban kifejtette: összesen 1500 szerződés átvilágítása van folyamatban házon belül. 250 szerződés vizsgálatát már befejezték, 27 esetben tettek feljelentést.
Az előző vezetés okozta károk nagyságát firtató kérdésre kifejtette: végkielégítések tekintetében a szerződésben szereplő kötelezettségeken túl közel egymilliárd forintot fizettek ki. Azok a tanácsadói szerződések, amelyek ügyében már megtörtént a feljelentés, több mint félmilliárdos kárt okozhattak, emellett a szerinte szükségtelen vezetői elbocsátások (még Antal Attila korábbi vezérigazgató idején) további hárommilliárd forintba kerültek a cégnek, állítja Kocsis.
Megjegyezte: sem Hagyó Miklós, sem Mesterházy Ernő nem utasította semmire - "ezt nem is fogadtam volna el”, fűzte hozzá végezetül a BKV vezére.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!