Barcza György: az államcsőd csak nagyon kemény lépésekkel kerülhető el


Magyarország talán el tudja kerülni az államcsődöt, de ennek érdekében nagyon kemény lépésekre lesz szükség, mondta el az mfor.hu-nak Barcza György. A K&H Bank elemzője szerint az adóemelés már nem járható út, ezért csak a kiadások lefaragása jöhet szóba. Úgy véli, a KSH által ma közzétett, 2008 utolsó negyedévére 2,1 százalékos GDP-visszaesést mutató adat azt vetíti előre, hogy 2009-ben minimum 3,5 százalékos mínusz várható. Ez a költségvetésben a decemberben elfogadotthoz képest 4-500 milliárd forint bevételkiesést okoz majd.

Barcza: a jövedelmek megnyirbálása a kisebbik rossz (Mfor-montázs)

Az export- és az ipari termelési adatok után nagyjából ekkora visszaesést várt a piac, és a tendencia folytatódása azt eredményezheti, hogy a 2009-es visszaesés 3,5-négy százalék körül alakulhat. Ez sokkal rosszabb előrejelzés, mint a kormány által legutóbb készített, mínusz 2,5 százalékos becslés. Ez ismét feszültségeket okozhat a költségvetésben, mivel a már felülvizsgáltnál is nagyobb bevételkiesést eredményezhet, véli az elemző.

A lakosságra kell hárítani a veszteségeket

A GDP négy fő szektor - belföldi cégek, külföldi befektetők, lakosság, állam - között oszlik meg. A mostani recesszióban a vállalati szektor zsugorodása a legnagyobb, másrészt a külföldi befektetők sem mondanak le jövedelmükről, sőt még növelték is a profit-kivétet a magyar gazdaságból. Vagyis a belföldi tényezőknek az átlagnál nagyobb veszteséggel kell számolniuk.  Bár jelenleg ez csak a vállalati szférára vonatkozik, később ehhez felsorakozhat majd az állam és a lakosság is.

Mivel a magyar állam súlyosan el van adósodva, ezért nem generálhat többlethiányt, ami miatt a most keletkező veszteséget tovább kell hárítania a lakosságra, véli Barcza György. Ezt megteheti adóemeléssel vagy kiadáscsökkentéssel, de valahogy vissza kell vennie a lakosság jövedelmét.

Egyes feltételezések szerint a társasági adóbevételek nagy mértékben zuhanhatnak, ami összességében 4-500 milliárd forintos bevételkiesését idézhet elő, a 2009 decemberében elfogadott költségvetéshez képest. A gazdaság zuhanása a jelenlegi várakozások szerint valamikor ősszel állhat meg, akkor már láthatóak lesznek az első pozitív jelek. De érdemi javulás inkább csak 2010-ben várható, tette hozzá Barcza György.

Egyre többen tartanak államcsődtől

Emlékeztetett arra, hogy a kérdés egyelőre nem is ez. Ukrajnában például most küzdenek az államcsőd elkerülésért, és úgy tűnik, hogy régiónkban ez az elsődleges gazdasági prioritás. Magyarország talán el tudja kerülni az államcsődöt, de ennek érdekében nagyon kemény lépésekre lesz szükség, szögezte le Barcza György. (Érdekesség, hogy - az adóreform sikertelensége esetén – az államcsőd lehetőségére utalt ma Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke is, Széles Gábor, az ország egyik leggazdagabb üzletembere szerint bármikor bekövetkezhet az államcsőd Magyarországon, Demján Sábdor, a TriGránit Zrt. elnöke pedig szintén úgy véli: az utolsó pillanatban vagyunk.
 – a szerk.)    

A decemberben elfogadott költségvetés nem alkalmas a krach elkerülésére, mert az túl optimista forgatókönyv alapján készült. Sőt, már az új, a Parlament elé még be sem terjesztett variációt is módosítani kell majd a kormánynak, véli az elemző.

Kiemelte, hogy most nagyon hiányzik a kiadások korábban elmulasztott lefaragása. Az adóemelés már nem nagyon járható út, mert a termelő szektorok terhelése már így is túlzott. Tehát a szociális kiadásokból és más tételekből kell visszavenni.

A fizetésképtelenség az igazi öngyilkosság

Egyes szakértők szerint ilyen recesszióban az is öngyilkos lépés, ha a lakossági fogyasztást csökkentjük. Barcza György ezzel ellentétben úgy véli: nem ez az igazi öngyilkosság, hanem a fizetésképtelenség. Kétségtelen, hogy a lakossági jövedelmek megnyirbálása tovább mélyíti a válságot, de ez még mindig a kisebbik rossz. Mivel hazánk eladósodott, ezért kénytelen úgy táncolni, ahogy a hitelezők fütyülnek. Ha további szigorításokat követelnek tőlünk, akkor ezeket kénytelenek leszünk végrehajtani. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az ország fizetőképessége kerülhet veszélybe, magyarázza a K&H Bank elemzője.

Szerinte a másik kényszer a megtakarítások növelése. Az adósságtörlesztés az árfolyam és a kamatok miatt folyton emelkedik, miközben a lakosság és az állam kulturális okok miatt nem képes megtakarítani - az elmúlt években egyszerűen leszoktak erről a hazai gazdasági szereplői. Ezért most a piaci kényszeríti Magyarországot megtakarításokra, ami a lehető legrosszabb variáció. Ez a jövőre nézve a tanulság: ha nem kezdünk el megtakarítani, akkor az ország tartósan leszakad, mondta Barcza György. 

Szlovákia egyébként szint ma tette közzé GDP-adatát, amely 2,7 százalékos növekedést mutat. Északi szomszédunk tehát - a világválság ellenére – továbbra is növekszik, igaz lassabban, mint ahogy ezt korábban tette. Barcza György emlékeztetett arra, hogy sokat bíráltuk Szlovákiát a szociális rendszer lefaragása miatt - de most látszik, hogy ők cselekedtek helyesen.

Varga M István

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.