Befagyasztott a közalkalmazotti bérek: Szlovénia bevállalta


A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.

Képzéscentrum

Több száz képzés egy helyen.

Borut Pahor azt mondta, hogy a kormány erről már egyeztet a szakszervezetekkel, és azt szeretné, ha augusztus végére megállapodás születne. Amennyiben nemet mondanának az érdekvédelmi szervezetek - tette hozzá -, akkor szeptemberben a parlament elé terjeszti bérbefagyasztási javaslatát a kormány.
 
A szakszervezetek álláspontját jelzi, hogy kilátásba helyezték: bérbefagyasztás esetén sztrájkok sorozatára kell felkészülnie a kormánynak.  Szlovénia komolyan megsínylette a globális gazdasági válságot, miután jelentősen függ az exporttól. Tavaly a bruttó hazai termék 7,8 százalékkal esett. Részben az adóbevételek csökkenése miatt a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 5,5 százalékról idén 6,1 százalékra nő. A kormány azzal számol, hogy a deficitet jövőre sikerül 5,2 százalékra mérsékelni.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.