Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Behúzta a féket Kína a tegnapi szárnyalás után
A keddi jókora emelkedést követően szerdán a kínai piac volt az ázsiai tőzsdék kerékkötője. A japán index viszont tovább emelkedett, vagyis összességében felemás napon vannak túl a távol-keleti piacok.
8550 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez egy százalékkal volt magasabb az egy nappal korábbi záróértéknél. A hongkongi Hang Seng azonban a nap második felében már mindössze 0,05 százalékkal állt keddi értéke felett, míg a Shanghai Composite 1,39 százalékkal gyengült. Néhány pontos mínuszban zárt a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 0,17 százalékos felfelé araszolás volt tapasztalható.
Kedden a vártnál lényegesen jobb kínai GDP-adat mozdította felfelé az indexeket, a befektetők továbbra is ezt magyarázzák, emésztik. A kínai gazdaság a negyedik negyedévben 8,9 százalékkal bővült, ami alacsonyabb volt az előző negyedévi 9,1 százaléknál, de lényegesen meghaladta a 8,1 százalékos várakozást. A szakemberek szerint az adat azt mutatja, hogy a félelmek ellenére nem túlfűtött a kínai gazdaság, kontrollált a növekedés visszafogása. A jó kínai adat után kedden Németországban és az Egyesült Államokban is optimizmusra okot adó számok jelentek meg.
A japán piac főleg az olajtársaságoknak köszönhette emelkedését, a JIX Holdings papírjai 2,64 százalékkal drágultak, míg az Inpex Corp. 1,77 százalékkal zárt keddi értéke felett. 6,58 százalékos szárnyalást mutatott az Elpida Memory, mivel lapinformációk szerint a cég a Micron Technolgytól kapna friss tőkét.
A fentiek mellett néhány nagy japán exportőr korrigált a keddi jókora emelkedést követően: a Mazda papírjai például 2,42 százalékkal estek vissza, míg a Suzuki másfél százalékot bukott. A Citigroup Tokióban bevezetett részvényei 7,46 százalékkal estek vissza miután a cég kedden a várttól elmaradó negyedik negyedéves eredményeket közölt. A bankok egyébként a kínai piacon is rosszul teljesítettek, hiszen a Bank of China egy százalékkal lett olcsóbb, míg az Agricultural Bank of China 1,86 százalékkal ért kevesebbet, mint kedden.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









