Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Békeidők pénzügyei: a Párizsi Nagy Áruház
A mai Divatcsarnok elődje, a címben is említett áruház 1911-ben nyitotta meg kapuit. A pazar luxussal berendezett épületbe betérő vendéget márványoszlopos hall, üveges-tükrös liftek és egy Lotz Károly freskóival díszített terem fogadta. Az alapító, Goldberger Sámuel a sok kicsi sokra megy ősigazsága mentén lett masszív milliomos.
Goldberger Sámuel már világlátott embernek számított, amikor a Kerepesi úton megnyitotta első kis üzletét. Inasként korábban megjárta Párizs, Bécs és Berlin üzleteit, s éles szemmel észrevette, a nagyáruházaké a jövő.
Üzleti filozófiája nem volt túl bonyolult, pusztán a sok kicsi sokra megy ősigazságát kellett alkalmaznia - azaz nagy tömegben vett olcsón, majd az árut néhány fillér haszonnal adta tovább. Ugyancsak a vevőcsalogatás irányába hatottak a gyakori árleszállítási akciók. Napjainkban e módszert a hipermarketeknél láthatjuk, mint "veszteségcseppeket a nyereség óceánjában".
Fillért fillérre
Goldberger Sámuel hosszas keresgélés után 1892-ben a még csak éppen kiépült Kerepesi - ma Rákóczi - út és a Klauzál utca sarkán lelt rá a céljainak megfelelő házra.
A Párizsi Nagy Áruház Első üzlete még leginkább egy bazárra hasonlított.
Szinte mindent árultak itt: gombostűt épp úgy találhatott e helyt az egyszerű háziasszony, mint kalapot a fiatal lány, tanszert az iskolásfiú vagy elegáns kinézetű és elnyűhetetlen anyagú tarka zoknit a kereskedősegéd. A kiszolgálás példás volt, a vevőnek - ma így mondanánk - az alfelét is fényesre törülték, ha az úgy kívánta.
Az egykorú visszaemlékezők szerint a szűk helyen szinte minden áruval volt tele. A mindig szolgálatra kész személyzet a leglehetetlenebb kívánságot is igyekezett teljesíteni, így nincs mit csodálkozni azon, hogy az áruház néhány hónap leforgása alatt népszerű lett a főváros közönsége körében. De nem csak itt. 1893-ra jelentősen megugrott a vidéki vásárlók aránya is, hisz a bazárban a Pestre látogató atyafiak kevés pénzért igen sok mindent tudtak egyszerre beszerezni.
A bolt idővel elképzelhetetlenül zsúfolt lett, holott a tulajdonos egyre-másra vette meg a környék szabad, utcára nyíló helyiségeit. A századfordulóra bevezették a csomagküldő szolgálatot, hogy ezzel is valamelyest csökkentség az eladókra nehezedő nyomást - ám az akció ellenkező hatást ért el; tovább lendítette a forgalmat.
Közben a biztonsági követelményeket elhanyagolták, így hamarosan bekövetkezett a katasztrófa: 1903. augusztus negyedikén egy tizenkét halálos áldozatot követelő tűzvész hamvasztotta el az áruházat.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







