Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Bencsik János: 160 milliárdos átcsoportosítás
Az operatív programok fel nem használt kereteiből 160 milliárd forintot csoportosítanak át épületenergetikai, illetve megújuló energiát alkalmazó korszerűsítésekre - jelentette be Bencsik János szerdán Hajdúszoboszlón.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyért felelős államtitkára a Bányászat és geotermia 2011 konferencián elmondta: a mostani kormány időszakában erre a célra eddig 80 milliárd forint pályázati támogatásról döntöttek, további 40 milliárd forint pályázati kérelem pedig elbírálás alatt van.
E pályázati forrásokkal 200 milliárd forint értékű beruházás valósul meg, a további 160 milliárd támogatásra pedig jövőre lehet pályázni - fűzte hozzá.
Bencsik János előadásában utalt arra, hogy az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott Nemzeti Energiastratégia három fő energiapolitikai kérdésre - az energiaellátás biztonságának szavatolására, hazánk gazdasági önrendelkezésének erősítésére és a fenntarthatóság felé való, mintegy két évtizedes átmenet elősegítésére - fókuszál.
Az államtitkár szerint "korszakváltás küszöbén állunk", ugyanis - mint magyarázta - a pénzügyi-gazdasági problémák csupán a tünetet jelentik, mögöttük a természeti és a társadalmi források túlfogyasztása áll.
Ezek kezelésére pedig új gondolkodásmódra van szükség, a gazdaságban a fenntarthatóság érdekében a globalizációról a lokalizációra való váltóátállításra van szükség - magyarázta Bencsik János.
"A környezet a feltételét és egyben gátját jelenti a gazdasági fejlődésnek, a társadalmi jólétnek" - mondta hozzátéve, hogy fontos a piaci érdek, de azt megelőzi a társadalmi közérdek.
A hajdúszoboszlói konferencián Bencsik János bejelentette: a Magyar Állami Földtani Intézet jogutódjaként létrehozzák a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetet, amelybe beolvad az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, így egy helyen összpontosulnak a hazai ásványvagyonnal összefüggő alap- és alkalmazott kutatások.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt 10 évben több mint 50 százalékkal emelkedett a világon a széntermelés, s a globális villamosenergia termelés 40 százaléka szénalapú.
A szénfelhasználás tekintetében az Európai Unió Kína, az USA és India után a negyedik helyen áll, s az EU tagországaiban 26 százalék a szénalapú villamosenergia termelés. Az átlag nagy különbségeket takar: míg Lengyelországban ez az arány 90 százalék, addig Franciaországban csupán 4 százalék, miközben Németország "keresi a kiutat az atomdöntés csapdájából" - fejtette ki az előadó.
Bencsik János szerint az európai fosszilis készletek 80 százaléka szén- és lignitalapú, olaj, földgáz alig van jelen.
Magyarországon 3,3 milliárd tonna hasznosítható, kitermelhető szénkészlet van, ebből 0,5 milliárd tonna tiszta szén technológiával termelhető ki - fűzte hozzá.
Ugyanakkor az energiahatékonyság kapcsán megjegyezte: a hazai energiafelhasználás 2030-ig legfeljebb 5 százalékkal növekedhet. A legjobb energia-megtakarítási potenciál pedig az épületenergia területén van.
Jászai Sándor, a Magyar Bányászati és a Földtani Hivatal elnöke emlékezetet rá, hogy immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a bányászat és geotermia konferenciát.
Az idei három napos hajdúszoboszlói tanácskozáson több mint 150 szakember tekinti át az ágazat időszerű kérdéseit, egyebek mellett az ásványvagyon- és energiastratégiát, a bányászati koncesszió kérdéseit, a hazai bányászat jövőjével kapcsolatos kérdéseket - mondta.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









