Beragadt gázpedálok: egyre hosszabb a Toyota halállistája


Ötvenkettőre nőtt azon közlekedési balesetben elhunyt személyek száma, akiknek halála a Toyoták gázpedállal kapcsolatos problémáival hozható összefüggésbe, állítja az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság. Bár a Toyota szerint Európában, így Magyarországon sem történt baleset a gázpedál miatt, arra az öreg kontinensen is sok panasz érkezett - már a visszahívási akció bejelentése előtt.

Már 52 ember halála hozható összefüggésbe a Toyoták gázpedállal kapcsolatos problémáival, adta hírül a DPA hírügynökség az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság legfrissebb adataira hivatkozva.

Megugrott a gyanús esetek száma 

Január 21-e, a visszahívások hivatalos bejelentése előtt még csak 21 volt ez a szám, majd három hét alatt újabb 13 tragédiát róttak fel a japán cégnek - most ehhez csapódott hozzá további 18 haláleset. Ha figyelembe vesszük, hogy az első szerencsétlenségek 2000-ben történtek, akkor szűk másfél hónap alatt több esetet varrtak a Toyota nyakába, mint tíz év alatt összesen.

A történtek miatt a kritikák kereszttüzébe került az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság is. Jay Rockefeller szenátor, az ügy felderítésére felállított kongresszusi vizsgálóbizottság vezetője szerint a hatóság hibázott, mivel sokáig nem tett semmit az újabb balesetek bekövetkezte ellen.

Rockefeller a szenátus előtt tartott keddi, a jelenlegi állapot szerint utolsó meghallgatáson temészetesen a Toyotát is rendesen kiosztotta. Szerinte a japán autógyárnál a biztonság alárendelt szerepet játszott, a cég döntéseit a nyereség iránti vágy határozta meg.

Azt korábban Akio Toyoda, a japán autógyár elnöke is elismerte, hogy túl gyorsan, túl nagyra nőttek az Egyesült Államokban, és ez a minőség rovására ment.  "A növekedést hajszoltuk, annál a sebességnél gyorsabban, amelynél még képesek lettünk volna embereinket és szervezetünket fejleszteni" - fogalmazott Toyoda.

Későn kapcsoltak

Jim Lentz, a cég amerikai elnöke egyúttal elismerte, hogy "elfogadhatatlan késedelemmel" reagáltak a biztonsági problémákra, és gyengén kommunikáltak az amerikai közlekedésbiztonsági hatósággal és a fogyasztókkal.

Az 53 éves Toyoda - aki a gyáralapító unokája - akkor bejelentette, hogy lépéseket tesz a minőségellenőrzés javítására. Ennek keretében például minőségi központot létesítenek az Egyesült Államokban, és külön vezető fog foglalkozni a termékbiztonsággal.

A japán autógyár hírneve ezzel együtt is megsínylette a történteket - ezt jelzi, hogy a USA Today/Gallup napokban közölt felmérése szerint az amerikaiak csaknem egyharmada nem tartja bizonságosnak autóikat.

Mint ismert, a Toyota világszerte mintegy 8,5 millió autót rendelt vissza javításra, egyebek mellett a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt - ebből 7,5 milliót az Egyesült Államokban. Az esetek egy részében a gázpedál beakadhat a padlószőnyegbe, más típusoknál a gázpedál beragad (nem áll vissza automatikusan a kiinduló állásba), bizonyos modelleknél - például a legújabb, 2010-es Prius hibridautóknál - pedig a fékpedállal adódhatnak gondok.

Toyota: itthon nem volt baleset

A történtek miatt már Európában is vizsgálatokat indítottak. Ezek során kiderült, hogy 2008-tól kezdve számos panasz érkezett a Toyotához a megbízhatatlanul működő gázpedálok miatt, mire a cég 2009-ben módosításokat hajtott végre a gyártási eljárásokban.

Igaz, Európában, így Magyarországon egyetlen baleset sem volt a gázpedál miatt, mondta korábban Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója. Itthon egyébként mintegy 22 ezer Toyotát érint a visszahívási akció.

W. B.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.