A német főváros 44-ik alkalommal ad otthont a hivatalos nevén Nemzetközi Idegenforgalmi Börzének (ITB), amelyen 187 ország több mint 11 ezer kiállítója van jelen. A vasárnapig nyitva tartó kiállításra mintegy 200 ezer vendéget várnak.
A szervezők reményei szerint a vásár lendületet ad az ágazat fejlődésének, amelyet az elmúlt időszakban a nemzetközi gazdasági válság következtében visszaesés jellemzett. A vendégország idén Törökország, amely a szakemberek szerint idegenforgalmi szempontból meglehetősen jól állta a gazdasági válság megpróbáltatásait. Értesülések szerint az ország turisztikai adottságai mellett mindenekelőtt kulturális kötődéseit kívánja hangsúlyozni, különös tekintettel arra, hogy Isztambul városa a németországi Essen és Pécs mellett Európa egyik kulturális fővárosa az idén. Töretlen idegenforgalmi népszerűségét jelzi, hogy tavaly egyedül Németországból 4,5 millióan töltötték szabadságukat Törökországban.
Magyarország a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében az elmúlt évekhez hasonlóan egy több mint 300 négyzetméteres standon van jelen. Az ország szinte teljes turisztikai spektruma bemutatkozik a rendezvényen. A szervezők ugyanakkor különös súlyt helyeznek Pécs, mint európai kulturális főváros bemutatására, továbbá az egészségturizmusra. Magyarországon ugyanis 2011 az egészségügyi turizmus éve lesz.
A vásár első három napja hagyományosan szakmai nap, míg a nagyközönség számára a kiállítás a hét végén tart nyitva.
Szakértők arra számítanak, hogy az idei idegenforgalmi börze vázolja a válságból való kilábalás útjait, a nemzetközi turizmus jövőbeni fő irányait, és több más ágazat mellett hitet tesz a környezetvédelemhez való hozzájárulás mellett.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.