Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vonatok összeszerelésébe kezdene a MÁV
Vonat-összeszerelési tevékenységgel bővítené portfólióját a MÁV Gépészet Zrt. Ennek érdekében év végéig tovább fejleszti szolnoki üzemét, és tárgyalásokat kezdett a potenciális partnerek egyikével, a Stadlerrel. A svájci cég - melynek 2012-ig vonat-összeszerelő tevékenységet kell Szolnokra telepítenie - egyelőre mérlegeli az együttműködés lehetőségét, tudta meg az mfor.hu.
Előre menekülne a megrendelés-csökkenés és a MÁV-ra kirótt 40 milliárd forintos megszorító csomag nyomán előállt nehéz helyzetből a MÁV Gépészet Zrt.: az eddig jórészt karbantartással és javítással foglalkozó MÁV-leányvállalat a jövőben vonatok összeszerelését is vállalná, mondta el egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Zaránd György vezérigazgató.
Célkeresztben Szolnok
Az elhatározás komolyságát jelzi, hogy a cég már dolgozik a projekt megvalósíthatósági tanulmányán, év végéig pedig összeszerelő tevékenységre alkalmassá teszi a Szolnoki Járműjavító területén található, úgynevezett „Pálmaház” épületet. 2008 és 2010 között összességében mintegy 3 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre - ennek legnagyobb részét a szolnoki üzemre költik.
A cég emellett partnereket keres terve megvalósításához - az első kiszemelt a Stadler, amelynek Szolnok önkormányzatával kötött telekhasználati szerződése szerint legkésőbb 2012-ig vonat-összeszerelő tevékenységet kell a város ipari parkjában lévő, jelenleg vasúti alumínium-kocsitesteket gyártó üzemébe telepítenie. (Ez temészetesen már nem érintené a MÁV által rendelt 30 plusz 30 darabos Flirt-szállítmányt, hiszen a motorvonatok majdnem mindegyikét leszállította a cég - a szerk.)
Egyelőre kivár a Stadler
"Valóban van egy ilyen pont a szerződésünkben, ezért kibővítjük a szolnoki üzemet vagy a MÁV Gépészettel közösen végezzük a vonat-összeszerelést. Egyelőre mindkét lehetőség fennáll, a Gépészettel már tárgyalunk az ügyben" – mondta el az mfor.hu-nak Dunai Zoltán. A Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a részletekkel kapcsolatban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, így azt sem árulta el, előreláthatólag mikor várható döntés a kérdésben.
Hosszabb távon a Stadler mellett más cégekkel is "közösködne" a MÁV Gépészet. Ehhez azonban újabb vonatbeszerzésekre lenne szükség MÁV-nál, másrészt - Zaránd György szerint -azok pályázati feltételei közé be kellene építeni, hogy a vonatok összeszerelésének Magyarországon kell történnie.
Az mfor.hu azon kérdésére, nagyságrendileg mekkora bevételt hozhat a leendő új üzletág a cég összforgalmához képest, Záránd György annyit válaszolt: erre vonatkozóan még nem készültek tervek. Utalt arra, hogy ez elsősorban a MÁV jövőbeni vonatbeszerzéseitől függ – végső soron tehát attól, mennyit áldoz majd az új kormány a vasútra.
Szűk esztendők
A MÁV-Gépészet valószínűleg azért is tapogatódzik új területek irányába, mert a válság és a MÁV-ot is elérő megszorítások miatt visszaesett az igény a hagyományos szolgáltatásaik iránt. Forgalma a tavalyelőtti 45 milliárdról 43 milliárd forintra csökkent, nyeresége 178 millióról 40-50 millió forintra mérséklődött 2009-ben, idén pedig mindössze 38 milliárdos forgalomra és hajszálnyi, 10 millió forintos profitra számít a cég.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









