Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Betegszabadság a lusta dolgozók mentsvára
A szigetországi kis- és középvállalkozások annyira félnek a munkaügyi perektől, hogy nem mernek megválni a folyamatosan alulteljesítő dolgozóiktól, derült ki egy brit felmérésből. A kutatások szerint a gyakran betegszabadságot kivevő lusta dolgozók sokkal gyakoribbak a nagyvállalatoknál.
A Munkajogi Tanácsadó Szolgálat (Employment Law Advisory Services) tanulmánya szerint a kisvállalkozások negyedénél foglalkoztatnak olyan embereket, akik nem a munka frontján, hanem leginkább a betegszabadságok napjainak számában jeleskednek.
A cégek azonban nem tesznek semmit, mondván, hogy nincs meg ehhez a jogi hátterük, mivel Nagy-Britanniában a jog a munkavállalók oldalán áll. A Tanácsadó Szolgálat azonban a munkaadók segítségére sietett és kifejlesztettek egy olyan rendszert, amelyik nem csak hogy rögzíti a dolgozók betegnapjait, de jelzi is, amikor a rendszeres távolmaradás már kritikus szintet ér el.
A szoftver azokat is kiszűri, akik rendszeresen pénteken illetve hétfőn érzik úgy, hogy súlyos kórság gyötri őket, valamint képes kiszámolni, hogy a krónikusan kimaradozó dolgozók mennyi bevételkiesést okoznak a cégnek. Ezután pedig segít a menedzsereknek, hogy a renitens dolgozókkal szemben milyen fegyelmi eljárásokkal orvosolhatják a problémát.
A főnökök és alkalmazottak döntő többsége úgy gondolja, néhány kollégájuk folyamatosan alulteljesít. Az Investors in People felmérése szerint a főnökök 75, míg az alkalmazottak 80 százaléka gondolta úgy, hogy néhány kollégájuk "halott ügy", a legfőbb kiváltó oknak pedig a lustaságot jelölték meg.
Az alkalmazottak közel fele került már munkakapcsolatba olyannal, akiről úgy gondolta, hogy lusta és nem kompetens a kirótt feladatra. Ennek ellenére tíz dolgozóból négyen úgy vélik, menedzsereik semmit sem tettek az elhárítás érdekében.
Az Investors in People adatai szerint a munkájukat nem jól végző munkavállalók sokkal gyakoribbak a nagyvállalatoknál. A felmérés szerint a több mint ezer embert foglalkoztató társaságok
dolgozóinak 84 százaléka vélekedett úgy, hogy náluk biztos van alulteljesítő kollega. Míg a kevesebb, mint 50 főt alkalmazó cégek esetében ez az arány mindössze 50 százalékos volt.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







