Betett az áfaemelés a McDonald's-nak és a Burgernek


Egyre inkább az alacsony árú termékeket vásároljuk a hazai gyorséttermekben, írja a Napi Gazdaság.

Az előző évhez képest stagnál a legnagyobb gyorséttermek forgalma Magyarországon, s mivel számottevő változásra sem a McDonald's, sem a Burger King nem lát esélyt, év végére a tavalyihoz hasonló eredményeket prognosztizálnak a vállalatok.

Az elmúlt hónapok eseményeiről a két óriás képviselői elmondták: a július elsejei áfaemelés érzékenyen érintette az egész piacot. Az elmúlt időszak forinterősödése azonban pozitív hatással volt, az euró-forint árfolyam változása elsősorban az alapanyagok beszerzését tette olcsóbbá, a forgalomban ugyanakkor hálózati szinten nem mutatkozott érezhető változás.

A fogyasztás egyre inkább az alacsonyabb árú termékek irányába tolódik el, jól példázza ezt, hogy a Burger Kingnél jelenleg - a Whopper szendvicsek mellett - a 350 forintos, sajtburgert és kis burgonyát tartalmazó ajánlat, valamint a 499 forintos Ernő menü a legnépszerűbb - mondta a Napinak Pap Attila, a vállalat superfranchise-tulajdonosának, a Fusion Zrt.-nek a marketingigazgatója. 

A McDonald's-nál hasonlóan alakul a trend: Szabó László pénzügyi igazgató tájékoztatása szerint náluk legnépszerűbb a sajtburger, a sült krumpli, a McFreeze, valamint a tradicionálisan is keresett Big Mac szendvics. A Burger King idén elsősorban Budapesten kíván terjeszkedni, a fővárosban egy-két étterem megnyitását tervezi, a McDonald's ezzel szemben - századik éttermének augusztus végi megnyitása után - nem bővít 2009-ben, ehelyett már meglévő éttermeinek felújítására és szolgáltatásainak bővítésére koncentrál, írja a Napi.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.