Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Bill Gates: Szemétre a billentyűzettel!
A számítógépekkel való interakciónk módja drámaian meg fog változni a következő öt évben - véli Bill Gates, a Microsoft számítástechnikai mamutvállalat alapítója. Előrejelzése szerint a billentyűzet és az egér idővel eltűnik, és közvetlenebb, természetesebb technológiák váltják fel azokat.
Konkrétabban: az érintés, a látás és a beszéd fog a jelenleginél sokkal nagyobb jelentőséget kapni a jövőben számítógépeinkkel való kommunikációnk során - idézi a BBC Gates-t. A Microsoft már jelenleg is rendelkezik egy ilyen technológiákat alkalmazó számítógéppel, a Surface-szel. A szoftvermogul szerint öt éven belül több tízmillióan fogják ezt a ma még csak kísérleti stádiumban lévő technológiát alkalmazni, ami gyökeresen meg fogja változtatni a számítógépezés élményét.
A Microsoft-alapító a cég egyéb szoftvereiről és szolgáltatásairól szólva elismerte, hogy az internetes keresés terén jócskán lemaradtak riválisuktól, a Google-tól, de kijelentette, hogy a felhasználók hamarosan megtapasztalhatják, hogy e téren is tud annyit a Microsoft - sőt -, mint vetélytársai.
A vállalat nemrég jelentette be, hogy Windows operációs rendszerének legújabb verziójából, a Windows Vistából százmillió darabot adtak el. Bill Gates szerint a cég "rengeteg visszajelzést kap" a szoftverrel kapcsolatban, s ezek alapján - is - próbálják azt folyamatosan bővíteni, javítani. Már több letölthető kiegészítés is megjelent a programhoz, s hamarosan egy komolyabb, átfogóbb javítás is napilágot lát.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









