Bioenergetikai szövetkezet alakult Szakolyban



Mintegy hatszáz gazdálkodó összefogásával bioenergia-alapanyag termelő szövetkezet alakult Szakolyban - közölte Demendi László, az érintett dél-nyírségi térség MSZP-s országgyűlési képviselője pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

A szövetkezet erdőgazdasági energia-ültetvényeiből a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen 14 milliárd forint értékű befektetéssel épülő erőművet látja majd el aprított fával.

A hatszáz alapító a szakolyi erőmű környékén, beleértve a szomszédos Hajdú-Bihar megye közeli területeit is, mintegy nyolcezer hektáron telepít energia-ültetvényt - mondta a politikus, aki a szabolcsi agrárkamara elnöke.

Hozzátette: a telepítés ősszel kezdődik, s olyan fafajtákat ültetnek, amelyek rövid idő, akár 1-3 év alatt vágáséretté válnak. A szövetkezet tagjaival az energia alapanyagot felvásárló erőmű hosszú távú értékesítési szerződést kötött. Demendi László a mezőgazdasági szerkezet-átalakítás fontos állomásának nevezte a szövetkezet létrejöttét, s a szakolyi erőmű megépítését.

Az erőművet létrehozó és működtető Dél-Nyírségi Bioenergia Művek Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az erőmű évi húsz megawatt villamos energiát, valamint hárommilliárd forint értékű gőzt és melegvizet állít majd elő.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.