Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kutyatej is került a Lufthansa üzemanyagába
A Lufthansa mától fél éves bioüzemanyag-próbaüzemet indít menetrendszerinti járatainál. A D-AIDG lajstromjelű Lufthansa Airbus A321 napi négy alkalommal teszi meg a Hamburg-Frankfurt-Hamburg távolságot, úgy, hogy egyik hajtóművében normál és bioüzemanyag 1:1 arányú keverékét használnak.
A hagyományos kerozinhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező biokerozin bármilyen repülőgéptípushoz használható, a gép, vagy akár a hajtóművek módosítása nélkül.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
"Mivel a légiközlekedés az egyetlen olyan közlekedési mód, amely esetében a belátható jövőben is kénytelen lesz folyékony üzemanyagot használni, mind az iparágnak, mind pedig a kutatóknak törekedniük kell alternatív megoldások kidolgozására és tesztelésére. A fél éves tesztüzemmel az a célunk, hogy kiderítsük, hogyan befolyásolja a bioüzemanyag használata a repülőgép-hajtóművek karbantartását és élettartamát" - mondta Dr. Christoph Franz, a Lufthansa Csoport elnök-vezérigazgatója.
Kutyatejjel repül
A cég által használt, tiszta biomasszából (folyósított biomasszából) előállított bioszintetikus kerozin kutyatejből és gomborkából sajtolt olajat és állati zsiradékot tartalmaz - amit a finn Neste Oil olajtársaság állít elő.
A Lufthansa körülbelül 6,6 millió euróra becsüli a bioüzemanyag-projekt összköltségét. A Német Szövetségi Gazdasági és Technológiai Minisztérium 2,5 millió euróval támogatta a projektet, amely a nagyszabású FAIR (Future Aircraft Research) program része. A FAIR program a bioüzemanyagok kompatibilitása mellett olyan kérdéseket is vizsgál, mint például az új meghajtási és repülőgép-koncepciókat, illetve más alternatív üzemanyagok - például a cseppfolyósított földgáz, az LNG - használatát.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









