Bizonytalan az olaj árának további emelkedése


Az utóbbi időben megjelent gyenge makrogazdasági mutatók a befektetők növekedésbe vetett hitének megingását okozták, ami miatt korlátozott az olaj árának emelkedése. Ezt a bizonytalanságot tükrözi az árfolyam technikai képe is.


Hírlevél feliratkozás


Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

WTI Crude Oil napi:

Kezdjük a vizsgálódást a felfelé mutató jelekkel, ugyanis abból találni kevesebbet, így hamar lehet végezni a számbavételükkel. Az árfolyam az 50-es és a 200-as mozgóátlag felett tartózkodik. Innen lehetne tovább emelkedni, ha nem lenne tele a chart az esés irányába mutató jelzésekkel. Ha már a két mozgóátlagnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy nagyon rövid időn belül az 50-es mozgóátlag fentről lefelé keresztezni fogja az éppen kiegyenesedni készülő 200 napost, ami erős eladási jelzést jelent. A májusi 20 dolláros mértékű zakó korrekciójaként éppen a 61,8%-os fibo-szintig emelkedett az árfolyam, amit ráadásul egy ék alakot formázva tett meg a kurzus. Ebből lefelé szokás kitörni, ami a mozgóátlagok kereszteződésével együtt komoly fordulatot hozna a kőolaj piacán.


Részletek és kommentár a Virtuális klubban.


 

Mielőtt azonban rohannánk shortolni az olajat, érdemes szem előtt tartanunk, hogy benne vagyunk a hurrikán szezonban, ráadásul az elején. A prognózisok szerint komoly aktivitásra lehet számítani az idén a Mexikói-öböl térségében, ugyanis a vizek hőmérséklete a trópusi övezetben magasabb, mint eddig bármikor azóta, hogy mérik ezek értékét. A hurrikánok kialakulásában kulcsszerepet tölt be az óceán vizének hőmérséklete, ugyanis a felszálló meleg, párás levegő beinduló spirális forgó mozgása alakítja ki a trópusi ciklont, ami ha megerősödik, akkor a 2005-ben tomboló Katrina hurrikánhoz hasonló pusztítást okozhat, megrongálva a térség olajfúró tornyait, szűkítve ezzel a kínálatot, ami az árfolyam emelkedéséhez vezethet.




Tőzsdeklub - Gede Balázs



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.