A mostani pániknak tömeglélektani okai vannak, és teljesen jól működő bankokat támadnak a spekulánsok, mondta el az mfor.hu-nak Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a Pénzügyi Csúcstalálkozó VIII. - Figyelő TOP200 című, jelenleg is zajló budapesti konferencián.
(Forrás: MTI)
A szakember szerint a pánik majd le fog csillapodni, de a válságnak hosszú távú következményei lesznek.
A mostani válságban a közgazdász már tehetetlen, hiszen azt nem piaci, hanem tömeglélektani indítékok okozzák, magyarázta kérdésünkre Bod Péter Ákos. Úgy véli, a bankok és pénzintézetek nem tudnak mást csinálni, mint nyugtatni a betéteseket. Az sem érthető közgazdasági oldalról, miért állt le a hitelezés a bankok között már Magyarországon is; sőt az sem követhető már, hogy magyar kincstárjegyek jegyzése miért szünetel, tette hozzá.
Bod Péter Ákos szerint közvetlen veszély nincs, senkinek a pénze sincs veszélyben. A hosszú távú terveket azonban felül kell vizsgálni a családoknak, hiszen a hitelhez jutás nagyon meg fog nehezedni.
hirdetés
További probléma, hogy az Európai Unió nem tud egységesen fellépni a válságban. Mindenképp szükség lenne egy egységes szabályozásra a betét biztosítás és más szabályozók terén is, emelte ki.
Bod Péter Ákos szerint a hosszútávú következmények közé tartozik majd a reálgazdasági recesszió, ami akár egy évig is eltarthat, de két negyedévig egészen biztosan. Ez hazánkra is ki fog hatni, és a gazdasági lassulás lesz a következménye, fűzte hozzá.
Az egykori jegybank elnök végül hozzátette: félő, ha a pénzügyminiszter azt mondja, hogy nincs válság, akkor mindenki elkezdi majd kivenni a bankokból a pénzét.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.