BofA-ML: Magyarország nem húzhatja ki sokáig az IMF nélkül


A jegybanki tartalék felhasználása nélkül 2012 második negyedévéig elegendő Magyarország finanszírozása a piacra lépés nélkül, ezért elengedhetetlen, hogy az első negyedévben megállapodjon a magyar kormány az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch szerdán kiadott elemzésében. A szakemberek arra számítanak, hogy hazánk készenléti hitelmegállapodást kap szigorú feltételek mellett, negyedéves felülvizsgálatokkal. Mfor.hu-háttér.

"Előrejelzésünk szerint a magyar kormány teljes bruttó finanszírozási szükséglete 11,7 milliárd euró (mintegy 3500 milliárd forint) lesz 2012-ben, ebben a lejáró deviza- és forintkötvények is szerepelnek. Ez az összeg a kétszerese annak, amennyi rövid forrása a kormánynak októberben volt" - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch szerdán kiadott elemzésében.

A nettó finanszírozási szükséglet (a költségvetés hiánya az EU-transzferekkel kiigazítva) 3,7 milliárd eurót (1100 milliárd forint) tesz ki 2012-ben a szakemberek szerint. A BofA-ML elemzői azzal számolnak, hogy jövőre 4,1 milliárd euró, a GDP 4,2 százaléka lesz a deficit. Ez jelentősen meghaladná a kormány 2,5 százalékos célját, az elemzők szerint ez a reformok gyenge implementációjának és a várttól elmaradó GDP-növekedésnek köszönhető. Hivatalosan a kormány továbbra is 1,5 százalékos növekedéssel számol jövőre, míg a BofA szakemberei a gazdaság 0,6 százalékos visszaesését várják. Nem hivatalosan már a kabinet is elismerte, hogy nem reális a 1,5 százalékos bővülés, a nemzetgazdasági miniszter szerint fél-egy százalék között lehet a reálisabb prognózis, de a költségvetési törvény tervezetében továbbra is a másfél százalék szerepel.

A jövő évi finanszírozási szükségleten belül 2012-ben 4,8 milliárd euró lesz a devizalejárat, amiből 3,3 milliárd euró az IMF és az EU felé való törlesztési kötelezettség. Ezen felül 3,2 milliárd eurónyi forintkötvény-lejárat lesz, ezen felül a kereskedelmi bankoknak és a magánszektornak is lesznek lejáró adósságai.

2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!

"Számításaink szerint a magyar kormány 2012 második negyedévéig képes finanszírozni az országot anélkül, hogy kilépne a piacra. A forintpiaci finanszírozás ugyanakkor rosszabb helyzetben van, mint 2008-2009-ben, amikor az akkori kormány felfüggesztette az aukciókat" - emelik ki a cég londoni elemzői. Szerintük ennek oka az, hogy a bankok jelenleg az alacsony profitabilitás és a rossz növekedési kilátások miatt vonakodnak attól, hogy növeljék állampapír-állományukat, ráadásul az anyabankok szigorodó tőkekövetelményei miatt akár arra is kényszeríthetik leányaikat, hogy csökkentsék kötvénykitettségüket. Emellett a magánnyugdíjpénztárak államosításával Magyarország egy fontos vevőt veszített el a kötvénypiacról. A Bofa-ML szakértői szerint a külső finanszírozásunk is nehéz lesz, mivel a globális visszaesés és elbizonytalanodás miatt a kormány hitelessége tovább csökkenhet.

"A fentiek alapján mi 2012-ben 75 százalékos adósságmegújítással számolunk a forintkötvények esetében a piacról és 0 százalékkal a devizakötvények esetében" - olvasható az elemzésben. A központi kormányzatnak októberben 6,9 milliárd eurónyi betéte volt a bankrendszerben, ebből 4,3 milliárd euró volt devizában, a szakértők szerint ezt hamar feléljük majd, ezért a tényleges függetlenség ideje rövidebb lesz a vártnál.

"A kormány betétjei és a jegybank devizatartalékai nagyjából két negyedévre elegendők a költségvetés és a magánszektor adósságának fedezésére. Szerintünk a kormány az MNB-t arra fogja kérni, hogy segítsen finanszírozni a költségvetés hiányát, vagy csődöt jelent, annak azonban komoly politikai és gazdasági következményei lennének" - hangsúlyozzák a BofA-ML szakemberei.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfor traderen!

Az elemzők szerint a Fidesz-kormány mostanra elveszítette hitelességét, amire ahhoz lenne szükség, hogy a nehéz piaci körülmények között finanszírozni tudja az országot. A befektetők a kormány politikáját unortodoxnak és nem következetesnek tartják. Eközben tovább csökken a kormány belföldi támogatottsága, a vállalatok a válságadók és a végtörlesztés terheit nyögik. A cég szakemberei emlékeztetnek arra, hogy a Moody's már a bóvli kategóriába sorolta hazánkat, míg a S&P és a Fitch kivárhat 2012 elejéig. Szerintük ha sikerül megállapodnunk az IMF-fel, akkor elkerülhetjük a további leminősítéseket.

"A minden oldalról érkező nyomás miatt Magyarország kénytelen lesz 2012 első negyedévében megállapodni az IMF-fel és az EU-val, nem húzhatja tovább. Ahogy azt korábban jósoltuk, egy újabb készenléti hitelkeretről szólhat a megállapodás szigorú feltételekkel és rendszeres, negyedévenkénti felülvizsgálattal" - zárul az elemzés.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.