Bokros: a kormány ésszerűtlen gazdaságpolitikát folytat


Bokros Lajos európai parlamenti képviselő szerint a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat, amely ezért teljes mértékben eredménytelen, a kormánynak a saját meghirdetett céljai közül egyetlen egyet sem sikerült elérnie, vagy megközelítenie.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

Bokros Lajos mindezt a Szabadság és Reform Intézet (SZRI) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján mondta, mely intézet kuratóriumának elnöke. A volt pénzügyminiszter szerint sem növekedés nem lett, "sem munkahely, sem költségvetési egyensúly, sem jólét nem keletkezett."

Bokros Lajos emellett "becstelennek" is nevezte a kormány gazdaságpolitikáját, mert az növekedést, munkahelyeket, az államadósság csökkenését és jólétet ígér, de ennek épp ellenkezőjét valósítja meg. A volt pénzügyminiszter a tájékozatón felolvasta állásfoglalását a kormány gazdaságpolitikájáról, úgy érvelt: a mostani kormánypárt szerint a globalizáció és a szabadságelvű, piaci alapú nyugati világgazdaság megbukott, eljött a nagy és erős állam ideje, "a piacok működését alapvetően meghatározó, a vállalatok életébe mélyen beavatkozó kormányok kora". 

"Az állam közvetlenül irányítja nemcsak a gazdaságot, hanem a társadalmat is, államfüggő alattvalókra, vállalkozókra, nemzeti középosztályra van szüksége" - emelte ki Bokros Lajos. Véleménye szerint a mostani kormánypártok a kínai-orosz államfelfogást akarják érvényesíteni Magyarországon, holott ez nálunk, "egy kicsi, nyitott és felzárkózni kívánó gazdaságban teljesen értelmetlen."

Bokros Lajos szerint tévedés azt hinni, hogy a modern piacgazdaság zéró-összegű játék, ha az állampolgárok zöme és a bankok is veszítenek, akkor csökken a bizalom, fogynak a megtakarítások. Elmaradnak a beruházások, a piac szűkül, nem lesz új hitel, megszűnnek a munkahelyek, nő a szegénység, nő az infláció - sorolta Bokros Lajos, hozzátéve, emellett egyre versenyképtelenebb lesz a gazdaság, és romlik a hazai valuta árfolyama.

Az európai parlamenti képviselő a kormány szakszerűtlen intézkedései közé sorolta a személyi jövedelemadó-rendszer megváltoztatását, illetve a minimálbér gazdasági megfontolást nélkülöző jelentős emelését, aminek az lehet a következménye, hogy számos munkahelyet felszámolnak majd. Kitért arra is, hogy az államosított nyugdíjvagyont a magasra tervezett gazdasági növekedés elmaradása miatt a költségvetés újra felszaporodó hiányának a fedezetére használják majd fel.

Bokros Lajos aláhúzta: ilyen kicsi, nyitott, az Európai Unióhoz, az európai gazdasághoz ezer szállal kötődő gazdaságban kizárólag a nemzetközi versenyképességet növelő szerkezeti reformok bevezetése eredményezne növekedést, új munkahelyek létrejöttét. Kérdésre válaszolva tagadta, hogy csökkent volna az államadósság. Úgy vélte: mivel az államadósság jó része devizában van, a 300 forint/euró körüli árfolyamnál nem csökkenhet az államadósság, egyébként is évek óta zsugorodik a magyar gazdaság, még nem tért vissza a válság előtti szintre a hazai gazdaság teljesítménye.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.