Bokros: feltétlenül meg kell hosszabbítani az IMF-hitelkeretet


Magyarországnak feltétlenül szüksége van az IMF-hitelkeret meghosszabbítására - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek szerdán Washingtonban Bokros Lajos, az MDF EP-listavezetője.

Bokros Lajos - aki az IMF-ben John Lipsky első vezérigazgató-helyettessel és Marek Belkával, az európai osztály igazgatójával tárgyalt - az egyeztetések után az MTI-nek elmondta: ebbéli meggyőződését korábban kifejtette Bajnai Gordon miniszterelnöknek is, akinek azt a tanácsot adta, hogy a magyar kormány haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat erről. Utalt arra, hogy az IMF vezetése fogadókésznek mutatkozik az ügyben.

Kifejtette: a magyarországi állampapírpiac iránti érdeklődés vélhetően nem fog drámai módon javulni jövő márciusban, és az lenne a legrosszabb, ha a választások előtti bizonytalanság egybeesne azzal, hogy éppen lejár az IMF-hitelszerződés.

Bokros Lajos elmondta: arra biztatja a Valutaalapot, hogy legyen rugalmas, ha látja, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy legyen egy vészforgatókönyve a vártnál esetleg nagyobb gazdasági visszaesés esetén bevezetendő pótlólagos intézkedésekről, amelyek alátámasztják a kormány eltökéltségét a stabilizáció végrehajtására.

A kormánynak szerinte ki kell dolgoznia egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha a visszaesés nem 5,5, hanem esetleg 7-8 százalékos lesz. Ez a helyzet a kormány tevékenységétől függetlenül is előállhat, és erre fel kell készülni, hogy a hiányt elfogadható keretek között lehessen tartani, és "ne szálljon el a nemzetközi piacok bizalma". Hangsúlyozta: minden felelős kormánynak kötelessége, hogy akkor is helytálljon, ha külső tényezők negatív hatást gyakorolnak a magyar növekedési potenciálra és növelik a visszaesés mértékét.

Bokros Lajos - aki Kerék-Bárczy Szabolccsal, az MDF országos elnökségének tagjával együtt folytat tárgyalásokat az amerikai fővárosban - Bob Zoellickkel, a Világbank elnökével is találkozott.

Bokros Lajos a tárgyalásokon kifejtette: az MDF szükségesnek tartja a rövid lejáratú válságkezelést, a költségvetési kiigazítást, és bár nem minden elemében, de támogatja a kormány elképzeléseit. Ezt az MDF azonban nem tartja elegendőnek, "mi továbbmennénk, mi fontosnak tartjuk a szerkezeti reformok mihamarabbi megindítását, még ilyen rövid távon is".

Hangsúlyozta, ebben a tekintetben az MDF élesen különbözik mind a kormánypárttól, mint a legnagyobb ellenzéki párttól. Fontosnak mondta, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények lássák: van olyan politikai erő Magyarországon, amely kiáll azon reformok mellett, amelyek a felzárkózás egyedüli biztosítékai.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.