Bomba téri üzlet


Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk a hajdani csarnokvilág bemutatását. Kiderül, hol volt a Bomba tér, s miért nem bizonyult az ott álló fedett piac jó üzletnek.

A városházi urak eredeti elképzelése az volt, hogy az öt pesti mellé két budai csarnokot nyitnak – ám ez utóbbiakból végül csak egy épült föl. Ez a Bomba, azaz a mai Batthyány téren kapott helyet. Nevét a placcról nyerte – ám mielőtt valaki úgy gondolná, a nomen est omen jegyében ez tuti üzletnek bizonyult, téved.

A fedett piac csak kornyadozott. Ami nem is nagy csoda, hiszen a Vár aljában, egy rosszul megközelíthető helyre rakták. Sem az árusok, sem a vevők nem kedvelték, s ez meg is látszott rajta. A környékbeliek rendszeresen panaszkodtak az avítt zöldségek miatt, a kofák pedig azért morgolódtak, mert szinte minden rájuk rohadt.

A bolt annyira nem ment, hogy a húszas évek végén be akarták zárni, s egy tornapályát kívántak létrehozni a tetők alatt. A második világháborúban több belövést kapott, tetőszerkezete megsérült, az ötvenes-hatvanas években üresen állt, egy részét raktárnak használták, míg végül egy nagy élelmiszer áruházat csináltak belőle. Forgalma akkor lendült föl igazán, amikor elkészült a metrómegállóval kombinált HÉV és villamos átszállóhely.

A pesti Nagycsarnok amúgy kétmillió korabeli koronába került, s a városatyák úgy vélték, ezzel és öt társával örök időkre megoldották a vásárok problémáját. Ám 1910-re már kicsinek bizonyultak a terek, s a kofák ismét a Duna-partra kezdtek kiszorulni. Ekkor határozták el a Nagyvásártelep építését – ám arra a háború és az azt követő politikai és pénzügyi összeomlás miatt csak a harmincas években került sor.

S zárásként még egy adalék a csarnokok pénzügyi helyzetéről: egy, a hetvenes években megjelent könyv szerint az éves tiszta jövedelem a befektetett pénz 3,73 százaléka volt, ám a kölcsön kamata 4,75 százalékot tett ki. Azaz évente úgy százezer koronát fizetett rá Budapest a boltra – természetesen az adófizetők pénzéből.

Lázin Miklós András

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.