A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához - mondta Potápi Árpád János, a tolna megyei város polgármestere az MTI-nek.
A polgármester elmondta: a Bonyhád alsószéplaki részén létesülő fürdőberuházás melletti területen épülhet fel a szálloda. A beruházó cég most elkezdheti a konkrét tervek kidolgozását, és megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzattal a földterületet megvásárlásáról - mondta Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: október végén térnek vissza témára, és hoznak konkrét döntéseket a beruházással kapcsolatban.
Kökény Béla, a Trimp Holding Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az ötszintes, több mint 28 000 négyzetméter bruttó alapterületű szállodát 10,5 milliárd forintból tervezik megépíteni, a finanszírozáshoz már több mint 10 magáncéggel van elvi megállapodásuk. Pályáznak európai uniós forrásokra is, de csak később, mivel cégük az idén alakult, banki finanszírozást pedig csak a beruházás utolsó harmadában kívánnak igénybe venni.
Terveik szerint a szálloda - amelynek 3 szintje víz alatt lesz, ehhez sós vizet használnak - 2013 harmadik negyedévének végén nyithatja meg kapuit. A tervező az Incorso Kft. lesz, a tengervizes részek kialakítását pedig a Tropicarium-Oceanárium Kft. végzi. A Trimp Holding tájékoztatása szerint a beruházás területe 7,9 hektár.
Kökény Béla elmondta: a korábbi elképzelés ellenére nem Kiskunhalason valósul meg a beruházás, mivel az ottani önkormányzat nem tudott a beruházáshoz megfelelő nagyságú területet megvételre ajánlani. Egy céginformációs oldal szerint a Trimp Holding Zrt. 2010-ben alakult, Szigethalmon van bejegyezve, főtevékenysége szállodai szolgáltatás.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.