Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Bővítené az OBA eszköztárát az alap vezetője
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) eszköztárának jelentős bővítését tartja szükségesnek az alap ügyvezető igazgatója. Fekete-Győr András szerint térségünkben, Európában és a világban jellemzően egyre több jogkört, feladatot adnak a betétbiztosító szervezeteknek - ismerteti a Magyar Bankszövetség online hírlevele.
Az ügyvezető igazgató szerint Magyarországon jelenleg nem teljes körű a hatóságok kezében lévő úgynevezett megelőzési eszköztár. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hagyományos eszközeivel figyelmeztet, intézkedik, felszólít vagy felügyeleti biztost rendel ki, amikor egy hitelintézet tőkehelyzete meginog. Ám mire a hatósági kényszer hatására bármit lépnének a tulajdonosok, a betétesek már elvitték a megtakarításukat, és be kell zárni (fel kell számolni) az intézményt. A betétesek "nagy csinnadrattával" járó kártalanítása - amit az OBA végez - azonban a bankválság kezelésének szélsőséges, legvégső esete.
BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona áprilisban
BAMOSZ: 58,3 milliárd értékben vásároltak vissza zártvégű részvényalapokat márciusban
Bamosz: február vesztesei is a pénzpiaci alapok voltak
Tovább csökkent a befektetési alapok vagyona januárban
Enyhén csökkent a befektetési alapok vagyona szeptemberben
Az, hogy a legutóbbi válságot követően 2009-ben ilyen széles körben kellett bevezetni Európában az úgynevezett korlátlan állami garanciákat (blanket guarantees), egyértelműen azt tükrözi, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban is hiányzik a (megelőző) válságkezelési mechanizmus - írja a hírlevél. Az Egyesült Államokban nem vezettek be korlátlan állami garanciát, sőt az amerikai társhatóság (Federal Deposit Insurance Corporation - FDIC) ma már a rendszerkockázat szintjét elérő bankok kezelését célozta meg (lásd: a Washington Mutual 2008-as összeomlása és betétállományának gyors kiárusítása). S megszületett az a reform- és fogyasztóvédelmi törvénycsomag is, amely az FDIC számára rengeteg új feladatot és jogosítványt ad, amelyek az ottani bankpiac tisztulását és fejlődését szolgálják.
A cikk szerint Európa válságkezelésben való felkészületlenségét tükrözi, hogy elsőként, gőzerővel elindult az EU Betétbiztosítási Direktíva felülvizsgálata, ám nem ismeretes másik direktíva, amit ilyen hosszasan nyitva hagytak volna, lényegében a Northern Rock 2007-es csődközeli állapotától kezdve. A direktívatervezet konzultációs anyaga szerint a jövőbeli európai válságkezelési mechanizmusokban célszerű szerepet szánni a betétbiztosítóknak, továbbá meg kell erősíteni a betétbiztosítási rendszereket. A fő cél ugyanis az, hogy a központi költségvetést kíméljék, hogy az adófizetők pénzét még a nagyobb bankok válsága esetén se kelljen felhasználni.
A legutóbbi kártalanítási folyamatot, amire a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár esetében volt szükség, sikeresnek tartja az OBA. Ez az ügyvezető szerint jelentős részben annak is köszönhető, hogy a felügyelet - szemben a korábbi gyakorlattal - szorosan együttműködött az OBA-val, már a probléma észlelésekor tájékoztatta a betétbiztosítót, így az fel tudott készülni az esetleges kártalanításra, amire a törvény mindössze 20 munkanapot ír elő.
A "Jógazda"-ügy piaci tanulságát ugyanakkor jól jelzi, hogy miközben a hitelintézetnek 2 milliárd forint körüli tőkehiánya volt, összességében 9 milliárdot meghaladó kártalanítást kellett kifizetni a betéteseknek. Az eset az OBA-ban összegyűlt kártalanítási vagyon mintegy 10 százalékát vitte el, amely a teljes banki és szövetkezeti szektor közel 4 évi betétbiztosítási díjfizetésének felel meg. A takarékpénztár mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor a hitelintézeti szektorban tízezredekben mérhető. A korábban minden egyes OBA szerepvállalás alkalmával kötelezően alkalmazott legkisebb költség teszt alapján ilyen aránytalanságra nem kerülhetett volna sor a cikk szerint.
Fekete-Győr András úgy látja: ezekben a friss számokban igazolást nyert, hogy a betétbiztosítók megelőző és korai beavatkozási szerepével immár haladéktalanul foglalkozni kell. Egyfajta válságkezelési mechanizmust (megelőző hatáskört - "resolution authority"-t) célszerű delegálni valamely szereplőhöz (még ha nem is feltétlenül az OBA-hoz); hiszen akik eltartják ezt a rendszert, azoknak nem lehet közömbös, hogy mennyi pénz megy ki az együttesen finanszírozott alapból, amit értelemszerűen a jól gazdálkodó intézeteknek közösen kell majd pótolniuk.
Az ügyvezető szerint alaposan meg kell komponálni, hogy a hatalommal bíró pénzügyi hatóságok (MNB, PSZÁF) és a pénzeszközökkel rendelkező betétvédelmi alap jól kiegészítsék egymást a válságkezelésben, az OBA-vezetés az ősz folyamán leteszi erre vonatkozó javaslatát az igazgatótanács asztalára. Fekete-Győr András szerint a sikeres válságkezelési mechanizmusnak széles eszköztára képzelhető el, ilyen lehet a bajba jutott bank/takarékszövetkezet teljes reorganizációja, végső esetben állományátruházása, de szóba jöhet eszközátadás, kezességvállalás, garancianyújtás, hitel, vagy akár alárendelt kölcsöntőke nyújtása is.
A Facebookon az OBA bemutatja az amerikai FDIC kisfilmjét, amely végigköveti: ha csütörtökön bajba kerül egy bank, akkor a péntek esti záráskor az FDIC akcióba kezd, szombat-vasárnap átnézik a betétesek adatait, miközben a központ már föl is veszi a kapcsolatot a piaccal. Hétfőre eladják a használható portfóliót vagy a teljes bankot, s az reggeltől már egy másik név alatt működik tovább. Mindenki megtarthatja az állását, a kliensek ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe változatlan áron, amelyeket (a csődbe ment volt bankjuknál) a megelőző héten. Nincs sokkhatás, stressz, vagy pánik, sem szektor-reputációs veszteség. A betétbiztosító ezzel a gyors, csendes kivezetéssel a piac épülését, hitelességét és az ügyfelek érdekeit szolgálja. Ezt demonstrálja az - NBC-vel készített - alig negyedórás összeállítás.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









