Bővíti római járatainak számát a Malév


Napi háromra növeli a Budapestet Rómával összekötő járatainak számát a Malév és code share partnere, az Alitalia. A járatsűrítést a Malév utasforgalmának az előző évben tapasztalt jelentős, mintegy 12 százalékos bővülése indokolja. A két légitársaság ugyancsak közös milánói útvonalát a nyári menetrendtől a Malév gépei repülik.

A Malév az olasz nemzeti légitársasággal közösen napi kettőről háromra emeli római járatainak számát a március 30-án életbe lépő nyári menetrendi időszaktól kezdődően. A járatsűrítésnek köszönhetően a reggeli és délutáni indulások mellett egy déli járat is szerepel a két légitársaság kínálatában. A reggeli járatot a Malév, míg a délit és a délutánit az Alitalia gépei teljesítik.

A magyar nemzeti légitársaság jelentős, 12 százalékos utasforgalom bővülést regisztrált római vonalán, míg a business utasok száma 11 százalékkal volt magasabb 2007-ben az előző évihez képest.

A római járaton az utasok többsége a két főváros között utazik, ám nem elhanyagolható az átszálló utasok mintegy 25 százalékos aránya, akik közül legtöbben Ukrajnába, azon belül is főleg Odesszába utaznak. Népszerű úti cél még a tranzitutasok körében Bukarest és Várna is. A jegyek többségét, mintegy 50 százalékát Olaszországban értékesíti a magyar légitársaság.

A Malév repülőgépei teljesítik a nyári menetrendtől kezdődően a Malév és az Alitalia közös (code share) milánói járatát. Ezen a vonalon a Malév az üzleti forgalomnak előnyös reggeli és esti járatokat biztosít a nyári menetrendben, lehetővé téve, hogy a magyar üzletemberek ügyeiket akár egy nap alatt is elintézhessék az olasz nagyvárosban, áll a társaság közleményében.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.