Bővült az ipari park és a vállalkozói falu Pécsett



Bővült az ipari park és annak vállalkozói faluja Pécsett, az elmúlt másfél évben mintegy 600 millió forintból elkészült beruházásokat szerdán adták át.

Brányi Endre, a Pécsi Ipari Park Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a mintegy 150 hektáros területet kezelő és több mint félszáz vállalkozásnak otthont adó önkormányzati tulajdonú társaság 2008 őszén 289 millió forint támogatást kapott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Regionális Operatív Programjától. Hozzátette: a cég a forrás felhasználásával összesen 300 millió forintból 18 hektárral bővítette 92 hektáros, közművesített területét, a vállalkozói faluban pedig további 300 millió forintból az eddigi mellé újabb, 3.300 négyzetméteres, 6 kisebb céget befogadó üzemcsarnokot emelt.

A vezérigazgató megjegyezte, hogy az újonnan közművesített, az M6/M60-as autópályához közeli terület iránt ipari termelő és logisztikai cégek érdeklődnek, míg a vállalkozói falu most elkészült csarnokába már két cég is betelepült. A vállalkozói falu első épületét 2008 nyarán adták át. Abba olyan kisvállalkozások költözhettek, amelyek önerőből nem lettek volna képesek több tízmillió, vagy százmillió forintból telephelyet kialakítani maguknak. A több részre osztott épületben jelenleg 6 társaság működik, s mintegy 100-120 embert alkalmaz. Brányi Endre elmondta, hogy az ipari parkba települt cégek alkalmazásában jelenleg mintegy 2.800-an dolgoznak, s a vállalkozói falu bővítésével várhatóan újabb 100 fővel nő a létszám.

MTI/Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.